Milyen kamerát szerezzek?
Ha azt szeretnéd, hogy órákon keresztül mehessen a felvétel egyfolytában, akkor arra ügyelj, hogy ne legyen a kamerán felvételi időkorlát; némelyik asszem 30 perc után leáll, és újra el kell indítani a felvételt. Tehát limitálva van egy felvétel hossza. Vagy persze szükség szerint felveheted rövidebb, 30 percnél kisebb szakaszokban.
Szintén a hosszú felvétel miatt olyan kamera kell, ami nemcsak akkuról, hanem külső tápról is működik. Ezt például nem minden MILC tudja. Sőt, amelyik képes a kameratesten belül tölteni az akksit mondjuk USB-n, az sem képest ezt felvétel KÖZBEN megtenni (az egyik kamerám ilyen).
Az interjúhoz gondolom állványra tennéd a kamerát, és az alany és a kamera is egy helyben marad. Ehhez ideális, ha a kamerán kikapcsolható az autofókusz, helyette az interjú elején manuálisan fókuszálsz egyszer. Ezzel elkerülhető, hogy az autofókusz időnként működésbe lépve próbálja újraállítani az élességet, egy pillanatnyi defókuszt okozva.
Fontos még, hogy a hosszú folyamatos működés miatt a kamera ne melegedjen túl. Ezért ha tud is 4K-ban rögzíteni a kamera, ajánlatos nem azt, hanem alacsonyabb, mondjuk full HD felbontást használni.
Az SD kártyádra valószínűleg nem fog több órányi anyag elférni. Készülj megfelelő mennyiségű és lehetőleg jó minőségű SD kártyával, és figyeld a kamerát, ha leáll a felvétel, mert betelik a kártya.
Így van, a hang fontos, és a kamera beépített mikrofonja messze van az alanytól, az nem produkál jó hangot egy interjúnál.
Vagy diktafon, közel a beszélőhöz, és később összevágni a videóval (a Premiere pl magától tudja illeszteni a kamera hangsávjához a diktafonét), vagy ha a kamerához lehet csatlakoztatni külső mikrofont, és elég hosszú a kábel, hogy az a beszélő előtt legyen, akkor az is jó.
Nagyon köszönöm a hasznos tippeket! Valahogy úgy képzeltem el, ahogy az első írta. A kamera állványon lenne, és az alany is egy helyben maradna.
Igaz, hogy lényeges a hang is. Csíptethető mikrofonnal terveztem dolgozni.
Amit nem tudok még, hogy konkrétan milyen típusú legyen a kamera.
Ezen az oldalon nézelődtem:
Tudnátok mondani további ötleteket?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!