Vad/természet fotózásra elég egy ilyen objektív crop szenzoron?
Soha nem fotóztam ilyesmit, de én nem vennék fix lencsét ilyen célra. Nem fogják az állatok megvárni, hogy ide-oda szaladgálj, míg össze nem hozol egy jó kompozíciót.
Plusz a 2.8as fényerő is feleslegesnek tűnik, hacsak nem szürkületben is fotózni szeretnél.
Kb. ennyiért már kaphatsz 70-200mm, 70-300mm F4 zoom lencséket, jobban jársz vele.
Egy 70-300-zal (ami a fotós világban az egyik legrosszabb minőségű objektív) hogy járnék jobban, mint egy "L" lencsével? f2.8 pedig elég fontos, mert az állatok leginkább napnyugta végén és hajnalban a legaktivabbak. Illetve ezek a lencsék is fixek, mégis erre a célra használják:
Nyilván ezek más kategóriába tartoznak, mint a 200-as, de fixek
#2 fényerős lencsét nem feltétlen azért veszünk, mivel szürkületben akarunk csak fotózni vele. Lerekeszeled f4-re, f5.6-ra, és szétvág a kép, olyan éles lesz minden rajta. De ami f4-nél indul, ott csak f7-f8-nál kezd élesedni. Azzal meg már sokat nem érünk, még sokszor nappal se, kézből az 1/600, 1/800 nemigen lesz meg, főleg erdőben... ott a legjobb IS kelleni fog.
De amúgy igen, ez eléggé kevés vadfotóra, egy nagyon távoli teszem azt őzet nem fog a képedbe tolni ez a gyújtótávolság :)
Tapasztalat, 300mm-es obi morotvaparton kevés volt számomra, hogy a túlparti (160-170m) madarakat értelmes méretben fotózzam Nikonnal. Ami tőlem vagy 50-60 méterre repült kócsag, az még hagyján.
Bő kétszáz méterre lévő őzekről nem tudtam csak "pacát" lőni. Mérgelődtem is sokat.
Viszonylag közeli vadakra, madarakra oké a történet, de távolikra nagyon nem, cserkelni kell szél alatt.
Szervusz!
Én egy 6,3 fényű 500 mm-es ""tükör obit" használok
-"chip" adapterrel,
-a Canon 700D gépemen, ahol ez egy 800-asnak (!!!) felel meg
-állványról,
-infra távkioldóval (max.16m)
-UV és CPL szűrővel
100 ezer alatt hoztam össze.
Jó dolog a tükörobjektív, ha van elég fény, jó állvány, a fotózandó téma nem rohan el, illetve nem zavar a ronda, karikás háttérmosás.
Egyébként meg csak nyűg a használata.
Én bolygó videózni viszont beszereznék egyet - ha lenne rávalóm, eléggé drágák!
Panasonic milc gépeken sima HD felbontásban egy ilyen 500 mm-es objektív 3800 mm-nek felel meg, a 3.8x-os crop módban (csak videó esetén).
Videóztam már így közel 1 km-re lévő őzeket, télen :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!