Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Egyéb kérdések » Lekapcsolt villanyóránál is...

Lekapcsolt villanyóránál is ráz a víz, zuhany fej, csaptelepek?

Figyelt kérdés
Nemrég a kisfiam észre vette, hogy ráz a víz kézmosáskor. Megnéztem és tényleg rázott, a csaptelep is a fürdőben és a konyhában is, a víz és a zuhany fej, cső is. Hívtam villanyszerelőket, megnézték a bojlert, alul az elektronika részében állt a víz. Ott kicseréltek mindent, átnézték amit kell. Megpróbáltak egy firelét feltenni, de azt azonnal lecsapta, azt mondták hagyjuk is, nem muszáj, mert meg kellene nézni akkor az összes konektort stb, hiába erőskodtem. Elmentek. Nem rázott semmi, le is zuhanyoztunk. Aznap éjjel mikor kimentem a mosdóba már megint rázott minden. Aztán reggel semmi. Másnap megint. Vissza hívtam őket, azt mondtak majd 4 nap múlva tudnak jönni, úgy biztos nem fog rázni, 1000%, addig zuhanyozzunk lekapcsolt villanyóránál. Így is lett. 2x sikerült is úgy, nem rázott semmi. 3.jára úgy is rázott. Azóta lekapcsolt villanyóránál is ráz, de úgy is egyszer igen, egyszer nem. A villanyszerelő azóta eltűnt, kifizettem 30.000 forintot, itt vagyok 2 pici gyerkőccel és még WC-t sem tudjuk lehúzni mert annak is a fordítója fém és ráz. Valakinek esetleg valami tanácsa? Ötlete? Miért ráz egyszer aztán egyszer nem? Hogyan rázhat lekapcsolt óránál is?

2018. ápr. 2. 22:23
1 2 3
 11/22 Fantom83 ***** válasza:

Én kitartok a katasztrófások mellett,hívd fel azokat,kérdezd meg mit lehet ilyenkor tenni.

Elmondásod szerint elismerték a szakemberek,h ez így életveszélyes,jegyzőkönyv is van róla.

Kell ennél több?

2018. ápr. 3. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Ja, hát egyfelől megértem, hogy két gyermekkel egy veszélyes helyzetben kapkodsz, másfelől meg csak azt tudom mondani, ha több információt közöltél volna, talán kaptál volna értelmes tanácsot is. A szolgáltatót kár volt így kihívni, borítékolható volt, hogy ezt lépik. A katasztrófavédelem meg mit is tesz? Kihívja a szolgáltatót, mert országos együttműködési megállapodás alapján a szolgáltató szakért a szakmájába vágó ügyekben. És majd legfeljebb annyit tesznek ezen felül, hogy kivágnak az utcára a két gyerekkel, és őrt állítanak a kapuba.

Ennél már csak az jobb, hogy feljelenteni azt, aki keresett hibát, talált és elhárította. Hogy a jelenséget más okozta... Esetleg az időjárásért és fel lehetne jelenteni.

Most, hogy kiderült, hogy családi ház (bár még kérdés, hogy van-e neki saját csatlakozója, vagy ikerháznak közös, és hogy van-e éjszakás forróvíztároló külön mérővel, például), már eggyel tovább lépve lehetnek diagnózisok. Az egyik ilyen például a szolgáltatói nulla szakadása tőletek a táppont felé, úgy, hogy te meg még más ház/ak a szakadt szakaszon együtt vannak. Az erről való meggyőződés egyik módja a csatlakozó leszerelése lett volna. Ami persze szintén pénzbe kerül, ha nem a szolgáltató hálózatán van a baj. Ezért is kár volt kihívni őket, mert ismételt hívásra már előítélettel jönnek ki.

Melyik szolgáltató egyébként?

2018. ápr. 3. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
Ha lekapcsolt villanyóránál is mérnek feszültséget, akkor az a szolgáltató hatásköre.
2018. ápr. 4. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
Lett azóta valami?
2018. ápr. 5. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
Démász. Egyedülálló rendes családi ház, nem ikerház. Sajnos nem. Akit találtam villanyszerelő majd valamikor a jövőhéten tud kijönni.
2018. ápr. 5. 22:26
 16/22 anonim ***** válasza:

Kár, mert Elmünek van gyorsszolgálata, havi 500 ft-ért. Démásznak nem tudom.

Ez így kóboráramnak látszik, vagyis ahol bejön az oszlopról az árbócra, valaminek rossz a szigetelése. Csiga stb. Hány fázis van? 1 vagy 3? Mindenképpen a szolgáltató dolga lenne ezt kivizsgálni, szigetelést és csigákat kicserélni. A régebbi háznál volt ilyen, gyakorlatilag szikrázott az árbócnál. És rázott minden a házban.

2018. ápr. 5. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
Bocs: az oszlopon a bekötésnél is lehet szigetelési hiba. Ha zárlatos a bekötés (kábel), azt cserélni kell. Mindenképpen a szolgáltató sara.
2018. ápr. 5. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Megmondaná valaki, hogy a magyar kétgyermekes (tipikusan kisgyerekkel) anyukák miért vannak ÁLTALÁNOSAN, ritka kivételtől eltekintve híján a logikának, _rátermettségnek_ (ááá, hisz az a gyerekvállaláshoz ugye nem kell), józan paraszti észnek...?

Jaa... meg híján normális férjnek, aki az apa lehetne.?!


...

Szülni két gyereket : JUJJJJ, mert az olyan CUKI dolog!! És mert megtehetem (fizikailag).

:)

2018. ápr. 11. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
54%
Most ezt komolyan ide szántad?!
2018. ápr. 12. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!