Van egy kis 30m2 ház két egymás melletti szobával milyen fűtést érdemes oda bekötni? Ami olcsó és jól fut takarékos klímát érdemes vagy inkább vanak ezek a lapos olcsób futotestek?
Energetikai szempontból milyen a ház?
Alapvetően kicsi az alapterület, elég lehet infrapanel is, de ha energetikai szempontból gyenge, akkor magas lesz a fogyasztás.
A klíma hatásfoka még hidegben és olcsóbb készülékek esetében is jobb mint az elektromos fűtőtesteké.
Én nem szeretem a klimával fűtést, zavaró az hogy érzed ahogy fújja a levegőt a klima
Vannak akik imádnak klimával fűteni, de én azt masz szükségmegoldásnak tartalékolnám
Márkán belül is nagy különbségek lehetnek, az alsó polcos és a magas kategóriás készülékeik között.
Válassz egy jó középutat.
Fűtőbklíma rendben van, de van egy szint, ahol elfogynak a képességei, tehát kell kiegészítésen gondolkodni. Ha más nem, akkor párezres hősugárzók, illetve hozzá felkészíteni a hálózatot. Gondolom így télen 1-1 napról lenne szó, meg valami szintentaráson.
Klímából én nem engednék semmiképp se így, hogy nyaralóról van szó, ahol a hűtés fontosabb szempont lesz.
A hősugárzóknál lényegtelen hogy milyen, egységnyi villamos energiából mind ugyanannyi hőt tud csinálni, ez fizikai alapvetés.
Egy időben és is laktam ilyen sz@r hőszigetelésű helyen, nappal felöltöztem, éjszaka pedig elektromos takarót használtam. A világ legjobb találmánya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!