A zavarszűrős elosztót be lehet dugni egy másik (nem zavarszűrős) hálózati elosztóba?
Szeretnék vásárolni egy ilyet:
vagy ilyet:
Hifihez kell. Na de a kérdés. Amennyiben ezt a zavarszűrős elosztót nem közvetlenül a falon lévő konnektorba dugom be, hanem egy másik hálózati elosztóba akkor is ugyanúgy teszi a dolgát? Magyarán ugyanolyan hatékonyan végzi a zavarszűrést?
Most gondolom, felvetődik a kérdés, hogy miért nem dugom be egyből a konnektorba, és miért kell egy másik elosztóba dugnom.
Azért, mert ezek a zavarszűrős elosztók, ugyan rendelkeznek túlfeszültség elleni védelemmel, de a villám(csapás) okozta túlterhelés ellen NEM védenek.
Ezért arra gondoltam, hogy vennék olyan elosztót, ami tud villám elleni védelmet, és EZT dugnám a fali konnektorba, majd a zavarszűrős elosztót pedig ebbe a villámvédelemmel ellátott elosztóba.
„Túlfeszültség az lehet mVolt-os is, ami nagyon minimális. (De károsíthatja a készüléket hosszú távon).”
Na ebből látszik, hogy fogalmad sincs az egészről, de vedd meg az 50 ezres zavarszűrőt, attól „biztosan” jobban fog szólni az erősítő, legalábbis ezt ezt hiszed.
#10
Nem az erősítőt, subwoofer-t és főleg végfokot kell bedugni ilyen zavarszűrős elosztóba. A digitális forráseszközöket (pl.: hálózati médialejátszó, CD/SACD-lejátszó, DAC) csatlakoztatják zavarszűrőkhöz. Azért mert ezek érzékenyebbek a rosszabb minőségű áramra. Az analóg forráseszközök (lemezjátszó, szalagos magnó, kazettás deck) hangja nem lesz hallhatóan jobb a szűrt áramtól. De például szebb hangja lesz egy CD-playernek, a mélyek szebbek, dinamikusabb a hangkép. Minél jobb egy zavarszűrő, annál kevesebb az akusztikai zaj/zavar szennyezi a hangfalakon megszólaló zenét. Legyen az hifi, vagy házimozi. Vannak akik az előerősítőket és a phono-előerősítőket is zavarszűrőhöz csatlakoztatják. Viszont végfokot és aktív mélyládát nem jó szűrt aljzatba dugni, mert nem adja le akkor azt a teljesítményt.
" Nem az erősítőt, subwoofer-t és főleg végfokot kell bedugni ilyen zavarszűrős elosztóba. A digitális forráseszközöket (pl.: hálózati médialejátszó, CD/SACD-lejátszó, DAC) csatlakoztatják zavarszűrőkhöz. Azért mert ezek érzékenyebbek a rosszabb minőségű áramra. Az analóg forráseszközök (lemezjátszó, szalagos magnó, kazettás deck) hangja nem lesz hallhatóan jobb a szűrt áramtól. De például szebb hangja lesz egy CD-playernek, a mélyek szebbek, dinamikusabb a hangkép. Minél jobb egy zavarszűrő, annál kevesebb az akusztikai zaj/zavar szennyezi a hangfalakon megszólaló zenét. "
Na végre! Így van. Legalább valaki konyít hozzá.
„De például szebb hangja lesz egy CD-playernek, a mélyek szebbek, dinamikusabb a hangkép.”
Igen, és miért, magyarázd már el egy hozzá nem értőnek.
„A digitális forráseszközöket (pl.: hálózati médialejátszó, CD/SACD-lejátszó, DAC) csatlakoztatják zavarszűrőkhöz.”
DAC? Ezt, hogy és minek csatlakoztatod a zavarszűrőhöz:
„A digitális forráseszközöket (pl.: hálózati médialejátszó, CD/SACD-lejátszó, DAC) csatlakoztatják zavarszűrőkhöz. Azért mert ezek érzékenyebbek a rosszabb minőségű áramra.”
Mit jelent az, hogy rosszabb minőségű áram?
„Túlfeszültség az lehet mVolt-os is, ami nagyon minimális. (De károsíthatja a készüléket hosszú távon).”
Szerinted, ha a hálózati feszültség 230 V helyett, 230,1 V (100 mV-tal több) az károsítja a készüléket? Na ne viccelj már.
„Áramminőségre érzékeny eszközöket, jellemzően digitális eszközöknél használnak zavarszűrést.”
Ha már ilyen okos vagy, nem áramminőségre, hanem feszültségminőségre, a szabvány a hálózati feszültség minőségét határozza meg.
" Na, ha olyan okos vagy "
Ha neked pedig lenne annyi eszed, akkor értelmeznéd a Kérdezőnek azt a hozzászólását ahonnan idéztél tőle! Azt sem tudd, hogy mi az, hogy DAC. Odalinkelsz egy teherautóról egy fotót. Nem tudod, hogy mi az, hogy zavarszűrés. Itt nem neki, hanem NEKED kellene bizonyítani, hogy egyáltalán van lövésed a témához. Nehogy már neked álljon feljebb és te kérj számon másokat! Pláne úgy, hogy ahhoz is buta voltál, hogy megértsd túlfeszültségvédelmi elosztók közötti különbséget! Neked nagyon mélyen bölcsen csöndbe maradnod kellene, és nem teleOFFolni a kérdést!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!