Az analóg vezetékes telefonok mekkora feszültségről üzemeltek? És milyen áramnemmel?

#1 Szerintem pont azt kérdezte.

Az analóg telefon 2 eres vezetékkel csatlakozik a központhoz.

Letett kagyló esetén, nyugalmi állapotban (vagyis amikor nem csöng) a két vezeték között kb. 48 V egyenfeszültség van, de nem folyik áram, mivel ekkor csak a csengő csatlakozik a vonalra, de egy soros kondenzátoron át, vagyis a DC le van választva.

Ha felemeled a kagylót, akkor már DC terhelés is bekapcsolódik, az ilyenkor meginduló egyenáramból „tudja” a központ, hogy felvetted a telefont. A DC terhelés hatására a vonalfeszültség DC összetevője leesik; a telefonkészüléktől függ, hogy mennyire, 10-20 V körül elfogadható. Erre szuperponálódik rá AC jelként a beszédhang, illeve a jelzések:

Hagyományos tárcsa esetén („pulse mode”) a tárcsa rövid időkre megszaggatja a DC hurkot is, de annyi idő alatt nem bontja a központ a vonalat (hanem „megszámolja” a megszakításokat).

Mai analóg telefonok inkább DTMF hangkódokkal tárcsáznak („tone mode”).

Amikor pedig a letett telefon csörög, akkor a 48V-os vonalfeszültségre kb. 50-110 V AC jel szuperponálódik (a központ típusától függ), ettől szól a kondival csatolt csengő. Ilyenkor nem is igazán kellemes megérinteni a telefonvonalat. :-)

Azt még hozzátenném, hogy az AC terhelés sem lehet akármekkora egy vonalon. Ha túl sok telefon (csengő) van párhuzamosan kötve egyetlen vonalra, akkor a telefonközpont az első csengetőjel hatására meginduló túl nagy áram hatására úgy veszi, mintha felvetted volna a telefont: átkapcsol „beszéd” üzemmódba, de mivel a DC hurok igazából nincs zárva, így egyből le is bont, mintha felvették majd letették volna. Tehát ilyenkor a sok párhuzamosan kötött telefont nem lehet felhívni. A központ ilyen irányú terhelhetőségét úgynevezett B egységben szokták megadni (bell = csengő), tehát egy 4B-s vonalra legfeljebb 4 db szabványos csegetőáramkörrel szerelt telefon köthető párhuzamosan.