Villanybojlerrel szeretn~m megoldási a f<tész 45 db radiátorral Milyen biztonsági elemeket kell beszerelnem!??
Ez az okfejtés itt borzalmasan... jelzőtalálásnélküli. :D De ezt már megválaszoltam a x7-ben, erre megint előjön ez az agyatlanság. Eleve nem kell 90 fokra felfűteni, vízkő, stb. Én ugyan csak egy 55 nm-es lakást fűtök villannyal, nálam a kazánban a víz fagypont körül 45-50 fokos, miért menne feljebb, mikor a radiátorok folyamatosan melegítenek, és ennyi elég, 2 kW fűtőbetét kapcsolgatása mellett. Az nagyon szar, hogy kilök az ember 90 fokos vizet, amitől hőgutát kap, majd lassan lehűl tizenöt fokra a lakás, és akkor megint sokkolja magát a lakó. A finnek csinálják ezt, mikor a szaunából kirohannak a hóba hemperegni. Minek? Szobatermosztát kell, és az kapcsolja a fűtést (nem direkt, persze). Normális keringetőszivattyút kell venni, az enyém valami S betűs, igaz, hogy másfélszer annyi volt, mint a magyar, de eljárt 1986-tól 2014-ig, gyakorlatilag novembertől áprilisig egyfolytában ment. Bár most csinálok épp olyan vezérlést hozzá, hogy 25 fokos víz alatt ne keringessen, ilyenkor, ami az elmúlt napokban volt, hogy hajnalban fagypont felett, délelőtt süt a nap, délután kettőkor meg 18 fok van, ilyenkor félnapokra leáll a fűtés.
Hogy jó drága, abban nincs vita.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!