Miért vagyok mindig ilyen letort? 20/F

2 honapja szakitott velem a baratnom amit nagyon nehezen viselek. De az igaiz problema az hogy rajottem magamban egy nem normalis dologra. Ha egyedul vagyok akkor boldogtalannak, nyomoroncnak, es eletkeptelennem gondolom magam. Az onbizalmam ugyanis akkor jon meg es a kedvem, ha istenitenek vagy en vagyok a kozeppontban. Amikor a baratnommel osszejottunn 2 honapig istennek ereztem magam, aztan abbahagyta a csodalkozast, az istenitest es kezdett elszallni az onbizalmam , es megint jott ez a buskomor, bizonytalan enem (addig adoniszkent is viselkedtem). Rajottem hogy ez nem normalis mert igy nem lehet helyt allni az eletben, meg egy tarsasagtol se varhatom el hogy mindig engem “eljenezzenek”, meg hogy a baratnoim is az orokke valosagig dicsoitsenek. En arra gondoltam hogy lehetseges hogy narcisztikus szemelyisegxavarom van, mert azokat a tuneteket ereztem a legjobban igaznak magamon. Ti mit gondoltok? Eros onbizalomhoany? Vagy tenlyeg valami pszihes betegseg? (Amikor megkapom az istenitoi adagot akkor hirtelen nem csak hogy latszolag megno az onbizalmam meg a kedvem, hanem a teljesitokepessegem is. Egy teljesen mas embernek erzem amagam aki mindent meg tud valostani az eletben) meg amugy nagyon onzo vagyok, ugyan ebbol a kiindulasbol. Mindenbol en akarom a legtobbet es en akarok lenni a legjobb. Na mar ez nem is lehetseges, eppen ez a baj, mert felfogom hogy ilyen nincs de erzelmileg megis magam alatt vagyok. Mintha emberek reakciojabol taplalkoznak.