Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Néha úgy érzem magam mint egy...

Néha úgy érzem magam mint egy fogyatékos, valami baj van velem?

Figyelt kérdés
Fura az arcom. Nem kifejezetten ronda, hanem idegen, ijesztő a tekintetem. Üres, és furcsa, mint a fogyatékosoknak. Furcsán mozgok, ezt mondták is. A testem nem úgy működik, ahogy kéne, vékony vagyok, gyenge. Állítólag a gondolkozásom is fura, a matek komoly problémát jelent, a memóriám a béka segge alatt van. Mégis belülről okosnak, erősnek, jóképűnek érzem magam és ezekszerint is élek. Az elveim ennek megfelelőek, egy ideális világba képzelem magam, ahol mindent megtehetek amit (nem több mint egy normális, jóképű erős srác) megtehet. És amikor felpofoz az élet, a barátaim, vagy csajtémában rádöbbenek, hogy talán mégis valami baj van velem. Senki se mondta eddig, hogy az vagyok, bár egy két ilyen oltást kaptam már (szerintem mindenki bekap egy két ilyet az életében) de. Volt már, hogy például apám is beszélt velem erről, hogy furcsán mozgok, látszik rajtam, hogy valami baj van, látszik a mozgásomon, a beszédemen. De soha többet még csak meg sem említette. Barátnőm nincs, pedig higyjétek el belül mindent megteszek, hogy sikerüljön. Sikerülne is, ha nem így néznék ki. Agyban minden stimmmel. Szóval nem tudom. Kicsit a fejem is torz szerintem. Mintha a nyakam vékonyabb és hosszabb lenne a kelleténél. Hatalmas orrom van és hosszú arcom, a szemem távol áll a számtól. Hallottam már egy lánytól, hogy nem lehet megmondani, hogy jól nézek-e ki annyira furcsa arcom van. Én tudom mi a helyzet, az a része az arcomnak ami "én" vagyok. az izmaim, a bőröm, a szemöldököm, a szemeim, rám jellemző, és tökéletes. viszont ott van az az alap beütés amit semmivel sem tudok eltakarni, ezek a különös arányok. sokszor mondják, hogy mindent túlbonyolítok, mindent túlkomplikálok és túlreagálok, ezért lehetséges, hogy nem olyan vészes ez a probléma. arra lennék kíváncsi, hogy rajtam kívül van-e még ember aki hasonlóképp érez. de a környezete nem bélyegzi meg sérültként, meg lehetséges, hogy nem is az, csak kegyetlenül kemény az önkritikája. (most tegyük hozzá, hogy az anonimitás kivételével én másoknak egy szót nem ejtek erről. mindig úgy viselkedek mint aki normális, de most itt ezt meg kell kérdeznem)
2010. júl. 8. 01:17
 1/9 anonim ***** válasza:
"tökéletes"? Lehet tényleg baj van veled. Egyszere tartod magad tökéletesnek, mégis tökéletlenek(mivel részben adsz a környezeted véleményére). Gondolkozz még rajta. Előbb-utobb rájössz te magadtól is, h mi a baj.
2010. júl. 8. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Nekem is teljesen normálisnak tűnsz abból, ahogy írsz, az már más, hogy a külsőd egy kissé furcsa. Az is lehet, hogy annyit mondták neked, hogy betegnek látszol, hogy már be is képzeled magadnak.


Nos, elárulok valamit magamról, ha ez megnyugtat:

úgy nézek ki, mint aki állandóan be van szívva. Ehhez társul az is, hogy sokat szédelgek a vérszegénységem miatt, emiatt pedig hullafehér a bőröm. Kidülledő, kék szemeim vannak, a hajam pedig egy szalmakazalra hasonlít leginkább. A tekintetem olyan, mintha mindig máshol járnék, mintha aludnék, néha pedig bekattanok és csak úgy kitör belőlem a nevetés. Cseppet sem szoktak idiótának nézni.


Amúgy matekból én sem vagyok túl jó, legalábbis egyre inkább romlik a memóriám. Régen első hallásra meg tudtam tanulni egy dalt, most napok kellenek ahhoz, hogy a fejemben is maradjon. Bár ezeknek a dolgoknak az okozója az is lehet akár, hogy hihetetlenül figyelmetlen vagyok, például ha valaki kérdez tőlem valamit, vissza kell, hogy kérdezzek, mert a hülyeségeimen jártatom az agyam. Ezek után kis időbe telik összerakni egy értelmes mondatot, mert nehezen fejezem ki magam szóban.


Szóval neked szerintem csak az hiányozhat, hogy önbizalmat tápláljanak beléd. Ha más nem teszi meg, tedd meg te. Írd le részletesen, hogy látod magad, aztán egy vidámabb pillanatodban nézz bele a tükörbe, és olvasd el, mit írtál korábban. Lehet, hogy találni fogsz pár dolgot, amiről nem is tudod, miért írtad le. Írhatsz olyan listát is, amiben a rajtad levő szép dolgokat sorolod fel. Ha van kedved, le is rajzolhatnád magad, és megnézheted, miket hangsúlyoztál rajta ki, és miért. Lehet, hogy a végén kiderül, hogy önmagad karikatúráját látod a tükörben, helytelenül :)

2010. júl. 8. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
(: nagyon aranyos vagy, lehet igazad van, igazából mondták már rám, hogy jóképű vagyok ... jóképű fogyatékos :D
2010. júl. 8. 02:12
 4/9 anonim ***** válasza:

aztak.rva, van önkritikád :D


amúgy vannak iylen emberek. nem mondanám rá, hogy fogyatékos, de látszik, hogy van valami beütés.

2010. júl. 8. 02:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Küldenél fényképet?
2010. júl. 8. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
hát figyelj, nem nagyon
2010. júl. 8. 15:40
 7/9 A kérdező kommentje:
nem fogok privátban válaszolni, mert azonnal megtudod a címem. írd le ide mi van. amúgy néha nehézkes tartani.
2010. júl. 12. 07:12
 8/9 anonim ***** válasza:

oké; én meg éppen ezt nem akartam ide kiirni.. amúgy talált rád valami, amit leirtam?

nyugodtan válaszolhatsz, mit kezdenék én a cimeddel? ><.

2010. júl. 12. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
igen. nem tudom.
2010. júl. 13. 01:27

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!