Igazából csak magunkra számíthatunk, egytértesz?

Nekem nincsenek 'legjobb barátaim' vagy párom, nem akarom megosztani senkivel a lelki dolgaimat, elég közvetlennek látszom, és sokan azt hiszik sosem vagyok szomorú, de ez nem így van, csak épp nem szeretem megosztani senkivel, jobbnak látom ha magamban tartom problémáimat, gondolataimat, az emberek annyira felszinesek.

Nem merek párkapcsolatba lépni,mert az bizalmon alapul, én eleve bizalmatlan vagyok,nálam nagyon hosszú idő mire kialakul, de ezt legtöbbször senki nem tudja kivárni.

Vigyázok az érzéseimmel,nem mutatom ki őket, csak ha már megvan a bizalom.

Úgy érzem mintha soha senkire nem számíthatnék, és ebből nem tudnék kilépni.

Csak én jártam így?