Szerintetek is az, hogy ilyen lett belőlem gondolkozásilag, belsőleg ilyen fiatalon, az a rossz családi háttér miatt van? Többi lent (:

elnézést, ha hosszú :S de a lényeg, ami szerintem fontos a megállapitáshoz, az bennevan :)

Tehát amióta csak megszülettem a családi hátterem durván rossz volt sajnos :S apám kiskorom óta magasról letojta a fejemet, hogy finoman fejezzem ki magam.Tehát a mai napig nem tudom mi az az apai szeretet, amit annyiszor látni a tv-ben is.Olyankor elég rosszul esik, ha belegondolok.De azt mondom, hogy hozzászoktam.Anyukámmal jóban voltam/vagyok, de mégsem az a fajta kapcsolat, hogy bármikor odaüljek hozzá és elmondjam a bajom.Előtte ezt nem nagyon tudnám :S

rengeteget szenvedtem és nagyonsok mindent éltem át a sok év alatt fiatalon.

Vagyis hát igy kellett felnőnöm.Terrorban, félelemben, stresszben, fenyegetésekkel teli napokban.Sajnos igy leirva nem érződik annyira át az, amit én tényleg átéltem.

15 éves lány vagyok, mások ilyenkor bulizgatnak, naponta más fiúval vannak, az én baráti társaságom is régóta ilyen volt, DE én sosem voltam ilyen és nem is akartam egy percig sem! valahogy igy magamtól sikerült megtanulnom, hogy mik a becsülendő értékek az emberben.Soha, de tényleg egyszer nem volt olyan, hogy én buliban csak úgy egy idegen fiú karjaiba találtam volna magam, sőt bulizgatni sem jártam.Pedig mégha az is jön le, hogy biztosan, mert ronda, visszahúzódó lány vagyok és senkinek sem kellettem, ez nem igyvan:) nem dicsekedés, de hamár magamról irok, akkor ezt is kell.Nem vagyok ronda, csinosan öltözöm, értek a divathoz, tehát olyankis nőies lány vagyok :) mindig volt olyan fiú, aki szeretett volna tőlem többet, mégsem használtam ki az alkalmat.

Szóval valahol magam nőttem fel.Senkire nem számithattam a bajban olyan sűrűn.SOkáig depressziós voltam, mára szerencsére majdnem minden jobb lett :)

és tényleg a korombeliektől másabb vagyok, gondolkozásilag főleg és örülök neki :)

szerintem legalábbis ha boldogab nőttem volna fel tejben, vajban fürödve, szerintem nem igy gondolkodnék.Sok mindennek örülhetek, köztük annak is, hogy nagyonsok hónapja van barátom és nagyon boldogok vagyunk együtt :) sosem kellett az, hogy kiéljem magam mással, ha bulizni akarok, mehetek a barátommal is :)

elnézést a hosszú szövegért :S

szóval szerintetek ez mennyire jó dolog? :)

sok nagyonjó barátságot sikerült igy kialakitanom, megbiznak bennem nagyonrövid idő után is és nagyon jól esik :)

illetve szerintetek is ennek a családnak köszönhetem úgymond ezt, vagy alapból ilyen lettem volna? bár nehéz megmondani

köszönöm :)