Ki mikor, és minek hatására "ért be fejben", ill. ez miben nyilvánult meg?

A kérdésem inkább csak afféle témafelvetés jellegű, szóval nem is feltétlen tanácsot kérni szándékozom (bár az építő jellegűt nyilván nem utasítom vissza), inkább érdekelne mások története, hasonló élethelyzetről.

A saját esetem (így talán érthetőbb, mit értek beérésen)

Most töltöttem a 24-et, budapesti mesterképzésem utolsó évében járok, az utóbbi két évben kollégiumban, ill. szülői albérletben saját szobában éltem-élek. Objektíve nézve sem a családi hátteremre, sem a szakmai előrehaladásomra (ami részben pénzt hozó hobbivá is vált) nem lehet egy rossz szavam sem (főleg hazai viszonyok közt) - mégis, főleg a közösségi élet, párkapcsolat terén viszonylag régebb óta visszatérő hiányérzetem volt.

Tisztában voltam vele, hogy valóban későn, kb. 16 évesen kezdett bármilyen szinten érdekelni, hogy legyenek kortárs kapcsolataim - így azzal is, hogy valahol az "elvesztegetett időt" próbálom bepótolni abból az időszakból. Nem is állítanám, hogy semmit nem tettem érte a panaszkodáson kívül: koncertek-bulik-fesztiválok, meg igazából bármilyen, engem kicsit is érdeklő közösségi programmal úgy voltam, hogy "odamegyek én magamban is, hátha véletlen bejön", meg igyekeztem ezeken akár a valósnál nyitottabbnak is mutatni magam. De valahogy csak nem jött össze az a - lehet, hogy csak fejben létező - társaság, legalábbis tartósan nem. És ez idővel egyre jobban frusztrált, de azért nyomtam ezt tovább, mert hát egyszer majd csak szerencsével járok.

Aztán a nyár közepén - pont emiatt - volt egy elég rossz időszakom, pár héten át simán előfordult, hogy néha 10 percekig csak néztem ki a fejemből, és képtelen voltam bármi hasznosat csinálni.. tehát már súrolta a depresszió határát a helyzet.

Volt ugyanekkor egy buli is, ahol eléggé túltoltam az ivást, és nem is az volt vele a gond, hogy mondjuk rosszul lettem.. hanem az, hogy igazából teljesen kontrollálatlan volt a dolog, nekem fel se tűnt, hogy túl sok lenne, amíg pár nappal később nem mondták, mennyi ital fogyott el. Ez azért megijesztett, hogy hány másik alkalommal lehetett már ugyanígy.

Végül pedig egy olyan ismerőssel is erősen távolodni kezdtünk a nyár második felére, aki pedig pont a kevés igazinak hitt közé tartozott az előző kb. két évben. Ami szintén nem érintett eleinte túl jól, illetve felvetett bennem kérdéseket.

Végül gyakorlatilag egy ezeket követő, vidéken, csendben töltött hétvége alatt jutottam arra, hogy a további erőlködés és ilyen irányú útkeresés helyett irányt váltok.

-> Egyik hétről a másikra szinte teljesen letettem a piát. Nem úgy szigorú értelemben, mint egy felépült alkoholista, aki egy pohár bort sem iszik vacsora mellé többet. De már egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy egy baráti összejövetelnél az első dolog legyen 3-4 sört bevásárolni és rögtön meg is bontani egyet.

-> Bizonyos emberekről eldöntöttem, hogy nem igazán keresem őket többet. Főleg, akikkel ezek a nagyivós esetek voltak, és akik amúgy az esetek háromnegyedében semmi időt nem szakítottak rám, amikor úgy éreztem, szükségem lenne rájuk.

-> Ezzel némileg összefügg, hogy a "minden héten legalább egy koncertre/bulira jussak el, különben unalmas az élet" filozófiát is elengedtem.

-> Hajlandó vagyok végre elismerni, hogy akármennyire is hálás lehetek a családi hátteremért, már igazából önállósodnék. Ez így addig nem nagyon hangzott el, sértőnek éreztem volna feléjük..

-> És az sem utolsó, hogy igyekszem valami ép bioritmus-félét kialakítani, az össze-vissza éjszakai élet, és késő délelőttig alvás helyett.

Igazából könnyebben ment, mint ezt akár akkor, vagy pláne előtte gondoltam volna. Addig a legfőbb félelmem volt, hogy ha főállásban dolgozom majd otthoni maszek hobbi helyett, akkor mennyire be leszek korlátozva időben.. Ehelyett már két és fél hónap alatt is csomó pozitív következményt tapasztalok:

-> Egyrészt a piálós bulikkal leállás után aránylag gyorsan kiderült, hogy ki az, akire tényleg számíthatok, és miattam (is) van ott az összejöveteleken. Sőt, volt aki talán épp ettől kezdve tudta velem megtalálni a közös hangot. Máris egy fokkal kevesebb aggodalom, hogy "kivel töltsek szabadidőt".

-> Eleve, éjszakai élet helyett találtam nappal, ill. kora este végezhető kikapcsolódást is (pl. vízitúrák, társasjáték), amit erősen megérzek abban, hogy mennyire vagyok kipihent és munkaképes hétköznap, nap közben. Különösen kb. egy hónap után, szinte már elfeledett mértékben kitisztult a fejem, néha meg is lepődöm, milyen gyorsan látok át dolgokat. (Azért ennek szerintem még kell idő, mire tényleg helyrejön.)

-> Másrészt, az önállóságra való igényt elismerve, kezdem kitalálni, hogyan és hol képzelem el a jövőmet, az árral való sodródás, véletlen esélyre várás helyett. Mert azért ilyenkor már lassan a családon, lakhatáson kell gondolkodni, nem pedig, hogy "jövő hétvégén kivel menjek részegen rockkoncertre tombolni"..

Visszatekintve, részben kellett ez a fejlődéshez, de azért nagyon ideje volt már észbe kapnom. Ezzel kapcsolatban is érdekelnek benyomások, hogy ki mennyire érzi úgy, "időben" vált felnőtté. (Nem szükséges persze ennyire hosszan, ha egyáltalán valaki elolvasta végig..)