Nagyon felek a villamtol, ugye nem fog becsapodni a hazunkba?
Van egy dal, amit neked kötelező ismerned.
Régen boldogan éltek emberek villámhárító nélkül is. Igen, néhány emberbe, illetve házba időnként belecsapott a villám, de az emberek túlnyomó többsége nem volt ebben érintett egész élete során.
Az ablak maximum a befolyó esőtől véd meg. A redőny meg maximum attól véd, hogy egy kidőlő fa, letörő ág ne törje be az ablakot. Villám ellen egyik sem véd.
A villámhárító nehezen tud rossz lenni. De még ha valahol szakadás is van benne, akkor is azon keresztül fog inkább levezetődni az áram. Illetve a szomszéd házak, villanyoszlopok, egyéb dolgok is csökkentik a becsapódás esélyét.
Nyilván valahol tudod, hogy a félelmed irreális. Jóval nagyobb esélye van annak, hogy elüt egy autó, vagy leforrázod magad, mint annak, hogy beléd, vagy a házatokba csap a villám, mégis a villámtól félsz jobban. Ösztönös, öröklött félelem ez, irracionálisan erős félelem.
De úgy a félelem – nem csak a villámtól, hanem bármitől való félelem – kezelhető, lehalkítható, ha felteszel magadnak néhány kérdést. Egyrészt mekkora az esélye annak, hogy a félelmed beigazolódik. A villám esetén nem nagy. Másrészt milyen konkrét hátrány, veszteség fog érni, és az milyen eséllyel. (Mert pl. ha bele is csak a házatokba a villám, lehet, hogy a tévének, hűtőgépnek lőttek, de valószínű nem fogsz belehalni, talán még komolyabban meg sem fogsz sérülni.) Szintén fontos megkérdezni magadtól azt, hogy tudsz-e tenni itt és most az ellen, hogy a félelmed beigazolódjon, tudod-e csökkenteni annak az esélyét, hogy beléd, vagy a házatokba csapjon a villám. Mert ha nem, a félelmed felesleges, meddő, nem ösztönöz abban, hogy elkerüld a veszélyt, úgyhogy tessék csak szépen a félelemnek kussban maradnia, hiszen ha nem félnél, akkor sem lenne nagyobb esélye annak, hogy villámcsapás ér.
Villámcsapásra mindig van esély - nem viccből szerelnek villámhárítót a házakra.
Mi jártunk már így egyszer...a számítógép, tévé, videó stb. pecsenyévé sült, vehettünk újat. Bajod csak akkor lenne, ha ilyenkor valami fémtárgy közelében vagy.
Ellenőriztesd a villámhárítót, erre van szakember.
Ha viszont ellenőrizték, és jó - akkor mitől félsz?
Max. füldugót szerezz, mert elég hangos.
Ja, és a villám "becsap". Nem becsapódik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!