Mit tegyek az életemmel?

20/F

Sziasztok!

Nehéz és rossz időszakon megyek keresztül. Szenvedek legbelül. Hosszú lesz amit leírok, de léccives adjatok tanácsokat, próbáljátok nekem segíteni. Lelkileg már kivagyok tisztára, depresszióban szenvedek.

**ILYEN VAGYOK**

Próbálok kedves lenni, jószívű, ha tudok segítek az embereknek. Csak néha azt veszem észre, hogy ha jót csinálok a másiknak, hogy a némelyikek meg se hálalják, kihasználnak. Ha kér tőlem valaki segítséget segítek neki, de ha én kérek segítséget akkor inkább háttal fordulnak. Miért van ez? Bolond vagyok, szeretem a lányokat elbolondítani. Eléggé érzékeny típusú fiú vagyok. Néha komolyan veszem a dolgokat néha nem. Attól függ miről van szó. Megérzem a rossz dolgokat ez hogy lehetséges?

^^ BEILLESZKEDÉS AZ EMBEREKHEZ ^^

Kicsi koromtól nem tudtam beilleszkedni az emberekhez. Ha társaságban voltam, nem tudtam hozza kapcsolódni az adott témához. Össze voltam húzódva. Ha sarokba állítottak akkor ott voltam, nem volt más választásom, nem állt senki mellém. Nincsenek barátaim, se barátnőm, senkim. Piszkosul szar érzés ez. Mert ugye ami a legbelül fújtom magamba és úgy szenvedek. De most már ez javult idővel, nem hagyom hogy rám szarjanak és azt csinálnák velem azt amit akarnak, azt már nem. De a problémáim, bánataim mostanáig nem tudom kinek elmondani, kinek elpanaszkodni, segítségért kiáltozni. Mit tegyek? Hol csinálok hibát?

^^ PÁRKAPCSOLAT ^^

Amikor 14-16 éves voltam, akkor volt olyan jó időszak. Igen talán most jöttök azzal, hogy milyen kapcsolat volt 14-16 éves korban. Nagyon vágytam arra, hogy végre smároljak, milyen érzés, hogy fog-i menni ez nekem, és ment probléma mentesen. Interneten mindig jobban ment nekem az ismerkedés mint reálisan. Reálisan az húz vissza, hogy mi van ha neadjisten a fenébe küld a lány, nagyot csalódnék. Neten ha valaki elküld nem veszem a szívemhez. 14-16 koromban tudtam konverzaciot kezdeni, volt miről írogatni, de most némelyikkel nincs mitől írogatni vagy nem vagyok szimpatikus nekik. HOL CSINÁLOK HIBÁT? miért van ez?

^^ IRÁNYÍTANI SZERETNÉNEK AZ EMBEREK ^^

Keresztény vagyok. 10 éves voltam amikor elkedztem ministralni, mert érdekelt, ahogy szolgálnak ott az oltár előtt a ministránsok. Egy nap azt mondtam, PAP SZERETNÉK LENNI. 15-16 lehettem. Mamám majdnem leesett, hogy mi, hogy nem mehetek, mert nem jól tanultam. Azért mondtam, hogy PAP szeretnék lenni, mert feladtam azt, hogy nincs szerencsém párkapcsolatra és nem küzdöttem érte, és hogy mindenki csak hülyét csinált belőlem, vagy csak azt gondoltam. Járok minden vasárnap szentmisére, néha hétköznap is, imadkozok, hogy végre legyek boldog egy lánnyal, legyen jó munkám, legyenek barátaim, és hogy szeressenek az emberek. Múltkor tudtam meg, hogy a mamám azért imádkozik, hogy PAP legyek. Tudjátok milyen érzés ez, hogy én másmire vagyok és a mamám azért hogy PAP legyek. Hogy ő milyen boldog lenne még az anyum. De nekem más a célom, én nő nélkül nem tudom elképzelni az életem és gyerekek nélkül.

HOSSZÚ LETT AMIT LEÍRTAM, DE LÉCCIVES ADJATOK TANÀCSOKAT KÉRLEK, NAGYON PADLÓ ALATT VAGYOK.

Köszönöm a válaszokat.