Szoktátok mérgesnek érezni magatokat ha sok erőfeszítés után se sikerül valamit teljesíteni?

A leírásod első részéről, a kosaras élményeidről azt gondolom, hogy simán lehet, az edzőnek nem vagy szimpatikus* és/vagy azt gondolja, hogy nem vagy tehetséges (úgy látja, nem te fogod sikerre vinni a csapatát), ezért nem dicsér. Azt viszont semmi nem magyarázza, miért nem köszön vissza… csak egyetlen dolog: egy tapló. Egy pedagógusnak egyébként is félre kéne tudnia tenni azt, hogy ki szimpi és ki nem az neki, de az, hogy rajtad konkrétan átnéz, nem menthető semmivel.

El kell fogadnod, hogy olyan nincs, hogy valaki mindenkinek szimpatikus, ahogy azt is, hogy a világ tele van ostoba és empátiahiányos emberekkel. Most genyó leszek, de szerintem az edzők közt elég sok ilyen van sajnos. Btw a sport arra való, hogy az ember élvezze, és fejlessze a testét-lelkét, de a legtöbb edző csak a versenysikereket értékeli sajnos, nem az erőfeszítést, a „magadhoz képest” való fejlődést.

Azt gondolom, hogy senki sem jó mindenben, viszont mindenki jó lehet valamiben, csak meg kell találnia, mi az. Persze, a kitartás fontos, és szorgalommal mindenben fejlődni lehet, de van olyan, hogy valakinek nem való valamilyen tevékenység, ezt fel kell ismerni, mert a folyamatos kudarcok aláássák az önbizalmat.

A lényeg szerintem az, hogy szép dolog a kitartás, de ha valami valakinek nagyon nem megy, akkor érdemes átgondolni, nem kellene-e elfogadni, hogy ő ebben az adott dologban nem annyira jó.

Példa: volt gimiben egy osztálytársnőm, aki éjt nappallá téve tanult, szorgalmikat írt, tepert – de sosem volt 4-esnél jobb semmiből. Sok év múlva kiderült, hogy élete legrosszabb négy évét töltötte itt, mert folyton sikertelennek érezte magát, ráadásul a szociális élete is nulla volt a folyamatos tanulás miatt. Nem jön el az osztálytalálkozókra (pedig nem volt kiközösítve vagy ilyesmi), mert nem is akar emlékezni erre az időszakra. Mindezt azért, mert a jogász szülei is az adott „elit” gimibe jártak, és úgy vélték, a lányuknak is ez lesz a jó, innen mehet szépen ő is jogásznak. Pedig lehet, ha egy „gyengébb” suliba íratják, tök boldog kamaszkora lett volna, nagyobb sikereket ért volna el a tanulmányok terén és a baráti kapcsolataiban is. Hozzáteszem, nem is lett szerencsére jogász, hanem később megtalálta azt, amiben ő jó.

Másik példa: nekem mindig könnyen ment a tanulás, de a főiskolán volt egy olyan agyú évfolyamtársnőm, akitől elámultam. Neki konkrétan elég volt az, hogy a suli felé menet fél óráig beszéltünk arról, amiből vizsgázunk (ne valami tinglitanglit gondolj, hanem mondjuk statisztikát, ami azért kemény tud lenni), és mindig kapott legalább egy 3-ast. Hozzáteszem, nagyon dekoratív csaj volt, és nem átallta kigombolni a blúzát a férfi tanárok esetén.

A lényeg: meg kell érteni, hogy nem mindenkinek azonosak képességei. De hangsúlyozom: mindenki találhat valamit, amiben ő jó. Ez a lényeg.

* Ne hidd, hogy attól, mert valakinek nem vagy szimpi, nem lehetsz jó fej. Simán előfordulhat, hogy emlékezteted az anyjára vagy az első barátnőjére, aki dobta – vagy bárkire, akivel konfliktusa volt –, és tudat alatti ez az egész reakció.