Depressziós lettem? Miért érzem magam így? Mit tegyek?

Tegnap óta van ez az érzésem.

Először is, a 2017es évem az egyik hanem a legjobb évem volt. Sikeres szakmunkás vizsga, az év első felében suli + gyakszi, repültek a napok, a haverokkal hülyéskedtünk, öröm volt a suli. Májusban kitűnő szakmunkás vizsga. Nyáron egy kis pihi, majd elkezdtem a szakmámban dolgozni (négy műszakban). Tele volt izgalommal és jól is éreztem magam. Az év végét meg megkoronáztam a legjobb szilveszteremmel a haverokkal.

Első gondolatom az volt, hogy 2018 szintén egy nagyon jó év lesz de belegondoltam és rájöttem, hogy nem. Visszacsöppenek a négy műszakos munkába, hétvégéim újra nem lesznek, kikapcsolódni nem tudok majd, ezen az éven se fogom megtalálni a NAGY ŐT és emellett nagy valószínűséggel elveszítem a barátaimat is. Nemrég tudtam meg, hogy elfognak költözni több száz kilométerre és ennek szerintem az lesz a következménye, hogy szétesik a csapat. Közösségi oldalakon ritkán tartjuk a kapcsolatot, leginkább akkor ha megbeszélünk egy találkozót (mindenki éli az úgy mond kis életét meló, egyetem stb.).

Megfogadtam tavaly ilyenkor, hogy nem hagyom, hogy magam alatt legyek és sikerült is betartanom 2017ben de úgy látszik 2018ban már az elején elbukom.

Elég sok mindent elértem ahhoz képest, hogy fiatal vagyok.

Van jogosítványom és autóm is. Munkahelyem is van, ahol nem is keresek rosszul, nem élek nagyképűen hanem szépen szerényen, nem gazdagon hanem normális körülmények között. A családra meg számíthatok és egészséges vagyok. Teljesen átlagosan nézek ki, nem vagyok vékony és elhízott se, nincs mentális se fizikai betegségem. Sokan összetennék a két kezüket, hogy ilyen életük legyen, sőt ha csak a fele lenne meg, hisz tudom mennyi ember van az utcán, egyedül, éhezve, fázva és mennyi a beteg vagy valamilyen fogyatékossággal élő ember.

De még is úgy érzem nem vagyok teljes..

Egyedül érzem magam, nincs célom, a munkámat is csak szépen csendesen csinálom de nem tudom magam 40 éven át benne elképzelni. Nem találtam meg még a számításaimat, szabadidőm össze-vissza van, nem tudok ismerkedni, elmenni a barátokkal, sőőőt az is szét fog esni az éven és még a Boldogság sem talált rám egy barátnő személyében (mert arra már rájöttem, hogy akkor lennék igazán boldog ha lenne egy barátnőm aki elfogad olyannak amilyen vagyok).

Nagyon letargikus állapotba kerültem. A barátokat is inkább most elfelejteném, mert később rosszabb lesz. Közösségi oldalra nincs kedvem felmenni, mert nem nagyon keres senki. Egyedül érzem magam, aki nem leli örömét abban amit csinál, csak azért csinálja mert nem rossz a munkahely és nem fizet rosszul. Persze tudom, mindenért áldozatot kell hozni és leginkább a szabadidőm az ami a nagy ára. De nem is baj, mert ott elfelejtem a gondokat, az egy más világ ami a munkahelyen van.

Tudom kicsit hosszúra sikerült de már muszáj volt leírnom. Nem tudom mit tegyek. Megijeszt az a helyzet, hogy 2018 az egyik legrosszabb évem lesz. Hogy nem talál rám a szerelem, hogy elveszítem a barátaimat és egyedül maradok. Legszívesebben elrejtőznék mindenki elől és csak olyan lennék mint egy robot, aki bemegy a munkahelyre, csinálja amit kell, hazamegy, befekszik a tv elé és utána alszik. Közösségi oldalra meg fel se teszi a lábát, nem tartja majd senkivel se a kapcsolatot nem fognak tudni róla semmit a családján kívül.

Mit tegyek? Csináljam ezt és várjam, hogy mit hoz a sors, hogy lássam, tapasztaljam szépen azt amit úgy mond előre tudok, hogy ez egy pocsék év lesz? Vagy tegyek ellene valamit? Ha igen mit? Volt valaki ilyen helyzetben? Hogy lábalt ki ebből a gödörből? Mi lett a vége?

Az ilyen válaszok nem érdekelnek, hogy "öld meg magad" meg a hasonlók...

F/23