Hogyan épülhettem így le szellemileg huszonéves koromra?

Annyi biztos, hogy kiskoromban még tök normális voltam. A környzetem elégedett volt velem, általános iskola alsós koromban még okosabbnak is gondoltak a felnőttek az átlagnál. Mondhatni osztályelső voltam az iskolában 1-2 másik gyerekkel együtt. Mondjuk barátkozni nem nagyon akartam senkivel, magányos voltam ami akkoriban még nem zavart. Megvoltam én egymagam a tanulással, meg a mesenézéssel, internetezéssel, élőben csak a szomszédból barátkoztam egy korombelivel. Aztán ahogy telt az idő, a magány egyre inkább nyomasztani kezdett, ő eltávolodott tőlem, általános felső és középiskola során a tanulmányi eredményeim is egyre romlottak. Közben elég sokat bántottak lelkileg és aláztak. Ekkor már akartam barátkozni, talán túl erőltetett módon is, de mindenki lekoptatott és ez egyre inkább elkezdett zavarni, végül talán mostanra bele is betegedtem hogy nekem nincs senkim, senki akit érdekelnék. Tanulmányok szempontjából meg az osztályelsőségből, akiben még középiskolában is bőven láttak reményeket, odáig jutottam mostanra, hogy egy nagy nulla vagyok 21 évesen. Van egy érettségim de ennyi. Elkezdtem egy nem nekem való OKJ képzést, ami időközben megszűnt így most egy másikat csinálok, ez se nekem való és nem is ér semmit. És egyszerűen nem tudom mit kezdhetnék magammal, milyen irányba mehetnék el továbbtanulni. Ezenkívül emberekkel való kommunikációra is egyre inkább képtelen vagyok, pedig szeretnék beszélgetni velük, de nem megy. Földönkívüli vagyok mindenki szemében. Meg eléggé önállótlan vagyok, nehezen intézek el dolgokat egymagam, meg nehezen vágok bele új dolgokba. Kis koromban határozottabb voltam ennél.

Mi lehet az oka ennek a szellemi leépülésnek? Talán az hogy végig számítógépeztem, játszottam az egész általános alsós koromat? És hogy végig interneten próbáltam kapcsolatokat kialakítani akkoriban?