Miért van az, hogy valahányszor beszélek az érzéseimről akaratlanul is sírok?

Mindkét szülőm él. Nem túl szoros velük a kapcsolatom, sosem bíztam bennük annyira, hogy elmondjam a dolgaim nekik. Amúgy rossznak nem mondható a kapcsolatunk.Nem veszekedünk sokat,sőt szinte soha, főleg most mivel kollégiumban élek. Néha nagyok az elvárásaik, néha fikáznak a suli miatt (főleg apám). Mivel Erdélyben élek itt más a középsuliba való bejutás. Apám sokat mondta, hogy a legrosszabb suliba fogok bejutni. Aztán bejuttam a második legjobba, azután pedig azt kezdte mondani, hogy nem fogom bírni. Sokszor erőltették a tanulást. A vizsgaidőszakban (előtt azt hiszem) volt olyan hogy apu felpofozott, mert nem akartam befejezni a számítógépezést. Azelőtt soha nem ütött meg.

Én vagyok a legkisebb testvér. Van két idősebb nővérem. Az egyik 7 évvel a másik 9 évvel nagyobb. Már régen nem élnek velünk. Kint élnek Londoban. Nem állok közek hozzájuk sem, viszont tudom,hogy hozzájuk bármivel fordulhatok, nem úgy, mint a szüleimhez.

Általában minden témáról másként gondolkodom mint a velem egyidős korosztály. Vallás, irodalom és emberek. De úgy nagy általánosságban mindig más a véleményem, mint a többieknek. Általánosban sokáig ki is voltam közösítve emiatt. De egy idő után érzéketlenné váltam az osztálytársaim felé és nem érdekelt mit gondolnak rólam vagy hogy nem barátkoznak velem.