Tudom, hogy többre lennék képes, de lusta vagyok. Mit tehetnék?

Én is ebben a helyzetben vagyok, de nem hinném, hogy lenne rá recept. Ha nem változtatunk magunktól, ha nem tesszük oda magunkat, ha nem lesz "just do it", akkor senkik leszünk. Ennyi.

Nálam mondjuk bejátszik egy nagyon erős szociális fóbia, és jelentős önbizalomhiány. Talán nekem ezen kéne dolgoznom, de nem biztos, hogy használna. Semmi sem motivál, a minimum alattival is beérem, miközben folyamatosan ott van a vágy a fejlődésre, de valahogy cselekvőképtelen vagyok én is.

Egyébként ez alapból nem jelent semmit, hogy nincs végzettséged, ez nem akadály. Elmész, csinálsz egy ilyen munkát, mellette tanulsz vagy felépítesz egy vállalkozást, és kész. Pár év munkát a munkaerőpiac peremén ki lehet bírni.

Szerinted az lehet a lendületbe jövés akadálya, hogy nem akarsz "aljamunkával" kezdeni?

Jól egymásra találtunk.

Én igazából (ahogy úgy néz ki, te sem) nem bánnám, hogy a tápláléklánc alján kell kezdenem, de az idióta mentalitásom miatt, amivel te is küzdesz, nem tudok egyről a kettőre lépni. Mert engem nem zavar, ha a folyamat elején járok, mert tudom, hogy egyszer célba fogok érni. Illetve ez lenne normális esetben, de a folyamat közben, az elején, mindig cselekvéspánikom lesz, és lenullázom, amit addig felépítettem.

Én 27 vagyok, de már vagy négyszer nekifutottam az életnek, felépítettem egy alapot, amiből prosperálhattam volna, aztán mindig visszaestem...

Másfél évig voltam munkanélküli, ami alatt teljesen megzuhantam, és én is belecsúsztam ebbe az elodázgatásba.

Az segített rajtam, hogy vettem egy határidőnaplót, és abba beírtam a tennivalóimat adott napokra. Elhatároztam, mit mikor fogok csinálni, és mettől meddig. És akkor szólt a telefon is, beállítottam, nem emlékeztetőre, hanem egyenesen ébresztőre. Ilyenkor nincs még öt perc, nincs még egy megnyitott honlap, egy elolvasott hír, egy megválaszolatlan kérdés a gyakorin, hanem megyek és csinálom. A tanulásban konkrétan néha az segített, ha kikapcsoltam a netet. Úgy értve, hogy szó szerint áramtalanítottam a modemet.

A kaját elérhetetlen messzeségbe kell rakni. Nem kinn hagyni a pulton vagy az asztalon, ahol csak odanyúlsz és eszel. Ha három dobozba van becsomagolva, és még az is fel van rakva a szekrény tetejére, akkor már küzdeni kell érte, és ez emlékeztet arra, hogy nem kéne annyit enni. Kutatások is bebizonyították: a kaja elérhetősége és az elfogyasztott mennyiség egyenesen arányos. Nekem ilyenek használtak. Pedig öregebb vagyok, mint Ti :-)

A szociális fóbia meg ez a lustaság - egymást erősítik. Nem lehet azt mondani, hogy azért nem megyek ki, mert szociális fóbiám van. Azért van szociális fóbiám, mert nem megyek ki. Másfél évig nem hagytam el egyedül a lakást, csak családtaggal. Amikor egyedül kellett kimerészkednem, elbőgtem magam, reszkettem, és mindentől összerezzentem. Azt hittem, nem jutok haza élve, úgy pánikoltam. Tudjátok, mi a megoldás? Megint ki kell menni. És újra és újra és újra. Egyszerűen elmúlik. Még csak nem is kell hozzá sok alkalom.

Nem tudom, hogy ezzel a kérdező hogy van, de én folyamatosan hullámzom. Négyszer nekifutottam, amikor minden egyes esetben emberek között voltam, kint a dzsungelben, egy ideig működött, aztán automatikus visszaesés anélkül, hogy mantráztam volna. Viszont azt most már mantrázom, hogy felesleges elkezdenem bármit, mert biztos bukás a vége.

A drámám az, hogy nekem konkrét megtapasztalás, hogy működés közben jönnek az eredmények, és tényleg ívelek felfelé. Tehát nem az eredmények hiánya a probléma, hanem valami pszichés gondom lehet... nem is tudom.

Nekem egyébként hasznos volt a válaszod, köszi a kérdező nevében is :) :) :)