Nem akarok élni, rengeteg mindent gyűlölök és semmi hitem nincs magamban. Mit tegyek?

17 vagyok.

Utolsó: ki mondta, hogy van barátnőm?

Az életkoromat azért nem volt kedvem kiírni, mert onnantól kezdve jön a beskatulyázás. Másképp állunk egy ilyen kérdést kiíróhoz, ha 17 éves, mintha 37 lenne, ugye?

A bajom dióhéjban az, hogy ahogy elkezdtem kamaszodni, túlérzékeny lettem, okom is volt rá, mert rengetegszer kicsúfoltak és leégettek emberek előtt, de ez hosszú történet. A lényeg az, hogy régen nyitott, aranyos kis okostojás voltam. Aztán jött a középsuli, ahol mindenki marha népszerű, mindenkinek minden sikerül és mindenki egész nap a szerelmét smárolja. Elismerem, hogy ennek kamaszos világfájdalmas szaga van, de tetkintsünk el ettől...-> itt vannak pl. az itthoni dolgok. A szüleim is befutott, sikeres emberek, akiket mindenki imád. A testvérem is szuperlaza, mindenki imádja és kb. mindenben jobb nálam. Hogyan érhetnék akár ő, akár a szüleim nyomdokaiba? Nem bírok megnyílni mások előtt, mert akárhányszor elhatározom, rámszól a belső hang, hogy ne panaszkodjak, meg ne tegyem magamat sebezhetővé, mert azzal már megjártam. A barátaim sem ismernek igazán. Gyakorlatilag tök egyedül vagyok évek óta, fingom nincs, hogy hogy tudtam ezt csinálni eddig is. Minden hét ugyanaz: edzés, tanulás, TV-zés. Aztán hétvégén mindig elszámolok azzal, hogy mit csináltam egész héten, és mindig elhatározom, hogy ennek nagyon gyorsan véget vetek. Aztán nem jön össze. Mit kéne csinálnom? Kezdjek el hirtelen partizni, hogy végre rámnézzen valaki? Azzal csak feladnám magamat. Nem bírok új dolgokat kezdeni, mert egyszerűen nem megy. Azt sem tudom, hogy hogy kell viselkedni társaságban. Mindenkin azt látom, hogy csípőből lazán elvegyül, és befogadják. Ha én ilyet próbálok, annak valami erőltetett hülyeség lesz a vége, amitől csak még mélyebbre megyek az emberek szemében. Ha haverommal megyek edzésre, azt látom, hogy mindig hozzá beszélnek az emberek, meg ő a szimpatikus mindenkinek. A suliban is mindenki az egoista nagymenők köré gyűlik. A lányokkal sem bírok beszélni. Elkerülnek az emberek. Az én homlokomra rá van írva, hogy "Lúzer vagyok, kerülj el?" Unom már, hogy mindenkinek minden sikerül, csak én vagyok ilyen életképtelen.

Megkérek szépen mindenkit, hogy ne jöjjön azzal, hogy majd kinövöm. Nem nőttem ki semmit, pedig már vagy 4-5 éve tart ez a remek állapot. És pontosan azért nem akartam a koromat leírni, mert tudtam, hogy az pusztán elég, hogy lebecsüljenek.