Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Szerintetek ezek alapján fura...

Szerintetek ezek alapján fura vagyok? Vagy "energiavámpír"? 19/L

Figyelt kérdés

Egy ismerősöm mondta ezeket, és hogy is mondjam… nem estek túl jól, mivel én nem gondolom így. Viszont nem azt várom, hogy velem értseteket egyet, hanem mondjátok meg, ha szerintetek is gáz vagyok, mert akkor tényleg megpróbálok változtatni rajta. Viszont előre is elnézést kérek, ha néhány helyen túl indulatosan írom le a dolgokat, mert elég rosszul estek. De megpróbálom kevesebb érzelemmel.

Először is a viszonyunk egymással: Munkatársam, de kb másfél hónapja még teljesen máshogy álltunk egymáshoz… Barátok voltunk/vagyunk, de elvileg tetszettem neki, sőt, annál egy picit több is volt, az ő szavaival élve „elkezdett kialakulni egy érzelmi kötődés” a részéről. (Ehhez képest most úgy viselkedik, mintha mindig is utáltuk volna egymást…)

És akkor a lényeg. Szerinte fura vagyok, meg olyanokat mondogatott, hogy „nekem ez már sok”, „tudok ajánlani egy jó pszichológust, 4-5 alkalom simán rádférne”. Utóbbira azt válaszoltam, hogy nem vagyok elmebeteg, mire ő: „Én ezzel vitatkoznék”. Meg „kezeltesd magadat”. De én esküszöm, nem vagyok se pszichopata, se skizofrén, se pánikbeteg, se megszállott, se betegesen féltékeny, se semmi ilyesmi… Szociális fóbiám van, de mostanában nem annyira durva, és biztos vagyok benne, hogy ő erről nem tud, mert nem látszik annyira. Aztán ma azt is mondta, hogy energiavámpír vagyok, pedig szerintem pont nem… Aztán amikor rákérdeztem, hogy szerinte mért vagyok fura, meg mi a sok, és mért lennék energiavámpír, nem nagyon tudott rá mit mondani… „Csak”…. Aztán nagy nehezen kinyögött néhány okot, de szerintem ez hülyeség… Pl azért, mert amikor beszélek, akkor mindig magam előtt „mozgatom” a kezemet jobbra-balra (ami így leírva tényleg furán hangzik, de nem azt kell elképzelni, hogy össze-vissza lóbálom a kezemet a levegőben… szerintem simán tolerálható. Mások szerint cuki.) Vagy azért, mert sminkes szeretnék lenni, és szeretek utazni. Igen, komolyan. Esküszöm, szerinte ez a fura…. Egyébként meg az nem kifejezés, hogy szeretek utazni, mert az utazás az életem. De én mindig is úgy gondoltam, hogy ha valaki ennyire szeret utazni, az egy jó tulajdonság. Ugyanis az azt jelenti, hogy az illető nyitott az újdonság felé (új kultúrák, az ismeretlen, új ízek, új emberek, új hobbik), hogy jó a problémamegoldó képessége, hogy feltalálja magát, hogy nem fél kilépni a komfort zónájából, és hogy vele nem unalmas az élet, mindig van egy jó sztorija. Legalábbis számomra ezt jelenti, és szerintem az egyik legvonzóbb „tulajdonság”, ami létezik… Meg az, hogy sminkes szeretnék lenni… Lehet, velem van a baj, de én ebben sem látom a problémát. Az energiavámpírosat pedig szintén egy számomra érthetetlen helyzet miatt mondta. Annyi a lényeg, hogy egy gyorsétteremben dolgozunk, és éppen felírtam a napi kajámat, és azt számolgattam, hogy mit egyek a napi keretemből, és mit vegyek felesben (féláron), hogy olcsóbban jöjjek ki. Rékérdezett, hogy mit csinálok, és én ugyanezt mondtam neki, amit az előbb leírtam. És erre beközölte, hogy energiavámpír vagyok. Kb fél óra múlva megint szóbajött, és továbbra is tartotta magát ehhez az álláspontjához.

Sztori vége. Már csak egy kis kiegészítést írok. Ha akarnék, én is tudnék rá olyanokat mondani, hogy fura, amiért több, mint 200 pókja, meg rengeteg hüllője van otthon… Pláne úgy, hogy arachnofóbiám van.De nem teszem, mert nem vagyok se szűklátókörű, se előítéletes. Ha ő ezt élvezi, ha ez a hobbija, ha ebből szeretne megélni, akkor hajrá. Mivel se nekem, se másoknak nem árt vele, felőlem azt csinál, amit akar. Na meg amúgy se lenne beleszólásom. Vagy, ami úgymond „durvább”, hogy amiatt is szólhatnék neki, hogy amikor azzal a lánnyal van, aki elvileg bejön neki, akkor hadd ne kelljen már azt hallgatnom félpercenként, hogy „ennek de jó a segge, annak de jó a melle, hű de jó csaj”… Még ha meg is néz minden egyes nőt, legalább diszkréten tenné…

Bocsi, mégis estembe jutott még valami. Szerinte az is fura, hogy utálom magamat és mellplasztikát akarok. Csak azt nem tudom, hogy mit vár, ha állandón „oltogat”… Ugyanis szerinte sz..r a póthajam. De a sajátom is. A szilikon mell nem jó. De a kicsi se. Legyen természetesen nagy. Még ha én dönthetném el… Egyszer mondanék magamra valami jót, hogy pl örülök neki, hogy zöld a szemem, és most tök jó barna vagyok… Erre beközli, hogy a szemem fosbarna, a bőröm meg fehér. Ami pozitívat mondott, az annyi, hogy csinos vagyok, meg jó a fenekem… Amivel meg mondjuk én nem értek egyet, de mindegy. És én vagyok az energiavámpír…. hogyne.

Most már tényleg befejeztem. Nem tagadom, jól esne, de nem azt várom, hogy „bevédjetek”. Ha szerintetek is fura vagyok, légyszi írjátok le. Mert ha többen is így látják, megpróbálok megváltozni. Bár az utazásimádatomat igen nehéz lesz megváltoztatni…. és őszintén, nem is szívesen tenném.



2017. máj. 11. 20:55
 1/5 anonim válasza:

Nem biztos, hogy energia vámpír vagy, de az tény, hogy szeretsz beszélni :)

Ami a azt illeti minket mondott neked arra, hogy nézel ki, azzal ő volt bunkó, nem te energiavámpír.

Egy biztos, neked nincs bajod, csak tele vagy gondolom energiával, és neki ez sok.

2017. máj. 11. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Szerintem elkélne itt egy kis terápia de pontosan neki.

Nem látok benned ezek alapján semmi furát, sem betegeset, bár az a plasztikás téma nem valami egészséges de az is a te dolgod.

Hát ez az önutálós dolog ismerős, de hidd el mindenki úgy jó ahogy van (kivéve a sok hü..e f..szt) már elnézést a modortalanságomért.

Úgy hogy ahogy én látom nincs veled baj, de vele hát.... Na szóra sem méltó inkább magába nézzen egy kicsit jót tenne neki.

2017. máj. 11. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:
Egyszerűen csak vannak ilyen emberek, akik rajtahajtanak a náluk gyengébbeken(önbizalomhiányosokon... stb.) Ezt élvezik ha mégjobban beletiporják az önbizalmukat a sárba, ezáltal magukat felemelve. Szánalmas az ilyen ember, kerüld el. Biztos nem vele beszélgetnék a helyedben, csak leránt a mocsárba.
2017. máj. 11. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Hmm, elgondolkodtato, hogy eddug 3-bol 3 valaszolo szerint vele van a baj, es nem velem. Egyebkent nagyon furan viselkedik mostanaban. Ma is egyik pillanatban mondja, hogy kedden menjek at hozza kajalni, meg "egyebek" miatt... Ra par orara meg megszolal (egy harmadik szemelynek), hogy tudja, hogy nekem mert nincs parom. Kerdezi a masik, hogy mert. Erre o: "Csak ra kell nezni"... Mondtam is neki, hogy nem tudok kiigazodni rajta, hogy most utal-e vagy sem. Erre mondja, hogy az attol fugg. Meg panaszkodott, amiert holnap velem kell nyitnia. De azert aludjak nala kedden.... Tiszta skizofren :D Es nekem kene pszochologushoz jarnom... :D
2017. máj. 12. 16:36
 5/5 anonim ***** válasza:

2. vagyok

Vagy tényleg agybajos, vagy belédesett és ezt furán mutatja ki. Bár ha egy csajt megszeretnék akkor eszembe nem jutna hogy így viselkedjek, de amúgy sem.

Ezt szerintem még ő sem érti.

2017. máj. 12. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!