Miért csinálja mindenki ezt velem? Vagy tényleg velem lenne baj?

Már energiavámpírnak érzem magam bárhová megyek. Ha egy kicsit is rossz kedvem van (mindenkinek lehet ilyen, nekem elég ritkán, de megesik) vagy látják rajtam, hogy letört vagyok mindenki azt hiszi, hogy vagy depressziós vagyok és öngyilkos akarok lenni vagy a kérdező miatt van rossz kedvem. Már egyszerűen nem tudom elmagyarázni az embereknek, hogy semmi bajom sincsen, elintézem magamban. Múltkor bátyám miatt lettem kész ideg és mamáméknál ebédeltem és mama azt hitte, hogy bulimiás lettem (igen, ezt bátyám magyarázta be neki még pár hónapja) és meg akarok halni és már a sírás szélén állt... Most meg szombati tanítás volt és amiatt is fáradt vagyok és hogy ma vissza kell mennem a koliba (meg a Doctor Who 2. évadzáróját csütörtökön néztem és a rajongók tudhatják, hogy egy 100-as csomag zsepibe telt mire lenyugodtam) és itt van anya pasijának 2 10 év alatti gyereke akik már 8-kor ordibálnak emellett csak 4 tz-t fogok írni jövőhéten és azt várják el tőlem, hogy elmenjek velük az "életemben nem láttalak, de te tudod ki vagyok" rokonokhoz (vagyis nem is az én rokonaim, hanem a pasié). Aztán anya nem hogy a szemembe mondaná amit akar, neeeeeeem, ezt írta facebookra mindenki előtt: ... mosolyogj a kedvemért... olyan ritkán látlak... ha szomorú vagy, én is... ha segíthetek... tudod, hol találsz... szeretlek... anya. Egyént is túl érzékeny vagyok, minden apróságon szinte sírok. Amikor ezt megláttam már küszködtem a könnyeimtől, hogy hogy lehet ennyire értetlen (elmagyarázni egyszerűen nem tudom neki, mert nem ért meg) és ha meglátná hogy sírok az ilyen beszólásain akkor meg azt hinné, hogy tényleg problémám van.

Vélemények?