Baj hogy ilyen vagyok? Kell vagy tudok ezen változtatni?

15 éves lány vagyok, júniusban leszek 16. Elég szégyenlős és visszahúzódó vagyok. Mindig azt hittem hogy ez a kinézetemből fakad, mivel nem vagyok szép, félek ismerkedni, barátkozni, de rájöttem, hogy: 1.nem vagyok veszélyesen csúnnya, átlagos inkább, akkor is ha kicsit ducibb vagyok és 2.nem csak a külsőm miatt van ez, amúgy is ilyen lennék.

Egyszerűen nem szeretek a társaság középpontja lenni, nem szeretek társaságban beszélni. Amúgy is, általában senkit sem érdekel amit mondok, és túl vicces sem vagyok. Meg nem tudom túl jól kifejezni a gondolataimat szóban, ha próbálok is valamit jobban kifejteni eléggé összekavarodok, véleményemet sem fejtem ki ha nagyon nem muszàj, vagy nem kérdezik, de ez még sokkal hosszabb és nem akarok ide regényt írni, de kb ez van.

Ha csak kettesben vagyok valakivel tudok rendesen kommunikálni, de attól függ kivel. A mostani, elég új barátnőimmel jól megvagyok, tudok velük viccelődni, beszélgetni, de valahogy nem tudok közeledni más emberekhez, nem is tudom ők hogy kerűltek az életembe, de nagyon örülök. Mivel tényleg szégyenlős vagyok annyira nem tudom hogy kellene barátkozzak, közeledjek mások felé, és néha mások jönnek oda beszélgetni, de annyira félek mindig, hogy hülyének fog nézni, furának, és nehezen nyílok meg, szerintem van aki azt hiszi hogy nem szimpatikus nekem, és azért nem beszélek rendesen, de és csak nem tudom egyszerűen mit mondjak. Nem tudom ha tudnák változtatni ezen, vagy baj hogy ilyen vagyok? Nincs sok barátom, olyan ember akik mellett tényleg elengedem magam, teljesen önmagamat adom. És fura, vagy nem tudom, általában úgy érzem a legtermészetesebben magam és csak olyankor beszélek sokat meg minden mikor csak egy személlyel vagyok.

Szerintem nem érdeklek senkit, mert mindenki azt hiszi, hogy nem érdeklem őket. Pedig de, csak nekem ez nehezen megy. Feladják, szerintem bunkónak látnak, ezért hagynak ésvén tudom hogy nem várhatom el senkitől, hogy utánnam és a kis lelkecském után futkosson, mire és hajlandó vagyok normális lenni. Szeretek egyedül lenni, de van hogy vágyom a társaságra, és hogy úgy részese legyek egynek mint a legtöbb tini, nem tudom ha van értelme. Lehet csak túlkombinálom, de így érzek, még nem mondtam el senkinek. Nem akarok rinyálni, bocs ha ez lett, és nem akarok se búskomor lenni, de egyszerűen félek elengedni magam és vidámnak lenni társaságban. Lesz így valaha barátom? Amúgy mi ez az egész? Hogy legyek másmilyen? Nem akarok magányos lenni. (Remélem nem hagytam ki semmit, bocsi ha hosszú lett)