Baj ha melankolikus vagyok?

Régóta tudom hogy introvertált vagyok, viszont kitöltöttem azt a tesztet ami a 2 típuson (introvertált és extrovertált) belül még kisebb csoportokba oszt be. Nem tudom mennyire ismeritek ezt, egy oldalon át jellemzi mindegyiket, erősségeket és gyengeségeket.

Egyértelmű fölényben a melankolikus jött ki,de a flegmatikus se volt sokkal lemaradva. Elolvastam mindkettőt és míg a flegmatikusban volt egy pár eltérés, a melankolikus szinte szóról szóra igaz rám, ami kicsit elszomorított:(

Bennem a "melankolikus" fogalom mindig nagatív volt, szomorú,kedvetlen ember, nagyon nem tetszik ez a jelző.

Az erősségeimet szeretem (precizitás, jó irányító a háttérből, hűséges, érzelmes, másokkal együttérző, kreatív, sokat elmélkedő, önfeláldozó, jól kommunikáló, elszánt), viszont a negatívumok is igazak sajnos. Hajlamos vagyok a depressziós hangulatra, folyton elmélkedek és emiatt nehezen szocializálódok, szivesebben vagyok a saját gondolataimmal, ráadásul a szomorkás hangulatom miatt sokan kerülnek is. És ami a legrosszabb hogy hajlamos vagyok a pesszimizmusra, felnagyítom a legkisebb problémákat is, beképzelek problémákat, ha egy apró rossz dolgot látok magamban vagy a másikban már magam alatt vagyok tőle. Szinte kétségbeesetten vágyom dícséretekre, hajlamos vagyok az önsajnálatra is.

Szerintetek baj hogy ilyen vagyok? Mert amíg szeretem a pozitív oldalát, nagyon nem vagyok megelégedve a negatívumokkal. Lehet változtatni hogy pozitívabban lássam a világot?