Akkor én most extrovertált vagy introvertált vagyok? És mit tegyek?

Kiskoromban nagyon szótlan voltam,a szó szoros értelmében nem szólaltam meg ovi meg általános elején, nem tudták mi bajom van, őszintén szólva én sem emlékszem miért csináltam.

Egészen kicsi 3-4 éves korom óta volt 2 szoros barátom a környékről, velük szó szerint minden egyes nap találkoztam 10-12 éves koromig, hazaértem a suliból és mentem hozzájuk amíg be nem sötétedett, vagy ha volt házi akkor kora estig. Általánosban 2-3 közeli barátom volt, a többiekkel is jóban voltam de csak beszélőviszonyban, és mivel alapból mosolygós és kedves voltam mindenkivel, senkinek se volt velem baja. Viszont már akkor is előtört belőlem hogy amikor valaki lemondott egy programot akkor búslakodás helyett inkább örültem neki,szerettem egyedül lenni olvasgatni, vagy csak simán családdal lenni. 14 éves korom körül ez egyre jobban kiütött, akkor olvastam erről az introvertált fogalomról, és mivel én is szerettem egyedül lenni, nem sok barátom volt és komolyabb dolgokról elmélkedtem, így besoroltam saját magam ebbe a kategóriába amit aztán jobban fel is mertem vállalni ezután. És itt követtem el a hibát,elbíztam magam,mert el se mertem hinni hogy lehet olyan hogy valakinek egy barátja se legyen, valahogy olyan "alap" volt hogy mindig ott volt valaki a közelemben. Többet le mertem mondani programokat, mert most már tudtam hogy normális hogy ilyen vagyok és nem kell "titkolnom", és emiatt azt hihették hogy hanyagolom őket, volt egy időszak amikor szinte egyáltalán nem is találkoztunk, a gimi kezdetén, amikor is teljesen egyedül új közegbe kerültem nagy lelkesedéssel hogy rengeteg barátom lesz. Az elején minden rendben volt pár hónapig, csakhogy azzal hogy mindenkivel jóban voltam felszínes lettem, miközben kialakultak a klikkek azt vettem észre hogy egyikbe sem tartozom. Teljesen magamba zuhantam a hirtelen jött egyedüllétől amit idáig elképzelni sem tudtam hogy létezhet, és volt egy pár hónap amikor egyáltalán nem nyitottam senki felé, se az iskolában se azon kívül, a régi ismerősökkel találkoztam de már nagyon elhalványult addigra a kapcsolatunk,ők igaz barátokra leltek az új iskolában.

Aztán időközben becsatlakoztam egy kis társaságba a sulimban, 2-3 introvertált barátom lett, de egyikőjük se kimozdulós, ha tervezünk valamit akkor 80%-ban lemondják ráadásul az utolsó percben. Nagy szó, ha egy hónapban egyszer elmegyünk valahova...és emiatt én is meglepődtem,de hiányozni kezdtek a programok. Olyan szivesen elmennél akárhova csak hogy ne üljek állandóan itthon de nincs egy barátom se akivel megtehetném. Idegenekkel már sokkal nehezebben ismerkedem mint régen, felszínes témákról nem tudok sokat beszélni, így hamar beáll a kínos csönd a velem folytatott társalgásokba.

Fiúm sincs, nem is volt még, pedig nem vagyok csúnya csak tényleg nem tudok felszínes témákról csevegni pár percnél tovább, emiatt az emberek elkönyvelnek egy "csendes, kedves, okos" lánynak, ez vagyok kb. mindenki szemében aki ismer, így a "hangos" fiúk inkább kerülnek, a csendesebbek meg nem mernek nyitni.

És mostanában napról napra nyomottabb vagyok. Esküszöm még egy buliba is elmennék! (pedig idáig a lehető legtávolabb állt tőle a tömeg, még az ötlet is) De még inkább táborokba, világot járni, hegyet mászni, szóval értelmesebb helyekre, annyira szeretnék tenni magammal valamit. De hogy vegyem rá magam hogy egyedül belevágjak ilyenekbe?:(

És annyira de annyira szeretnék extrovertáltabb lenni. Mármint híresebb, és sok baráttal, egy nyitott személyiség. Mint sok lány az osztályban. Vagy mint korombeli népszerű emberek, youtubeosok, sportolók, akiket fél ország ismer és folyton hívják őket mindenfelé.

Én meg csak a szobámban gubbasztok, ha néha eljárok valahova (kirándulni, vagy futni) azt is egyedül vagy családdal teszem. Szinte egy senkinek érzem magam, és mikor kezdene visszatérni az önbizalmam és motivációm hogy belevágok valamibe, elég meglátnok egy képet amin egy híres vagy népszerű ember jól érzi magát a többiekkel, minden kedvem elszáll.

Az a legnagyobb baj hogy szeretnék népszerűbb lenni, extrovertált, vicces, beszédes lány, de mikor "rám vetődik a reflektorfény", akár csak az osztályom előtt ami nem több 30 főnél,lefagyok és nem tudom magamat adni, csak egy félénk lánynak tűnök. Ha meg beszélek valakivel mindig összesűrítem amit akarok és nem szeretek felesleges megjegyzéseket se tenni.

És hiába vannak érdekes ötleteim és gondolataim nem vagyok hozzá elég beszédes hogy másokkal megosszam ezeket.

Én akkor introvertált vagyok vagy extrovertált? Mert meggyőződésem volt pár éve hogy az előbbi, és gondolkodásilag meg viselkedésileg a mai napig annak tűnök, viszont egyre inkább szeretnék több lenni, akarom hogy többen ismerjenek és ne csak eltűnjek a tömegben, és mostanában már nem az tölt fel ha sokat vagyok magamban hanem ha pozitív emberek vesznek körül, nevetünk meg csak dumálunk (persze itt is van egy limit, egy idő után már kell a saját terem és a csend). De introvertáltként miért akarnám hogy sokan ismerjenek, miért akarnék sok ismerőst? Akkor mi vagyok pontosan?

És mit csináljak hogy értékesebbnek érezzem magam?

17/l