Mi történt velem, mitől lettem ennyire zárkózott?

Először is, én valahogy nagyon random módon működök. Sokat olvastam anno mindenféle kényelmi zónáról, megfelelési kényszerről mint társadalmi probléma, stb. Emiatt néhány évvel ezelőtt tudatosult már, hogy nem kell megfelelni senkinek, mert az élet nem erről szól, hogy bezárkózzunk és egy előre meghatározott utat járjunk be etikusan, modorosan, stb. Lényeg, hogy baromi nagy tud lenni az önbizalmam, szívesen állok ki sok ember elé, ha mondjuk valami közérdekű információt kell elmondani, szeretek pl tanárral vitatkozni az osztály előtt, de persze csak, ha jogos a probléma.

Egy rettentően őszinte ember vagyok, bármiről és bárkiről megmondom a véleményemet, ha kérdezi, ha az igazgató tenne valami igazságtalant velem, azt is felrónám neki.

Általánosban én voltam úgymond az osztály bohóca, de akkor még csak egy primitív kisgyerek voltam, középiskolában szintén úgy voltam/vagyok jelen, mint "az a fárasztó gyerek", de itt már igényesen abszurd beszólásaim voltak, amiken mindenki más is tudott röhögni, gyakran a tanárok is. Pimasz, de jogos dolgokat szoktam mondani, amik szemtelennek tűnhetnek, de sose lépik át azt a határt, ami komolyabb udvariatlanság lenne egy tanárral szemben. Egy szóval szeretem feldobni az óra hangulatát.

A humorérzékemről annyit - és itt most szó szerint az érzékre kell gondolni -, hogy amikor valami vicces dolog történik, perceken át tudok rajta röhögni, míg a többieknél ez max 10 mp-ig tart. Gyakran a saját f-ságaimon is röhögök, ami kívülről nézve igen furcsa látvány. 9.-ben volt egy nagyon értelmes tanárom, de egész évben azt gondolta, hogy be vagyok szívva, pedig sose voltam. :D

Szóval ez a suli, viszont sulin kívül teljesen máshogy van minden. Az lehet nem meglepő, hogy egy idegen társaságban nehezen szólalok meg, még akkor is, ha van ott olyan, akit ismerek. De úgy egyáltalán, ha összefutok valakivel a suliból, egyszerűen megszűnik a spontaneitás, nem tudok témát felhozni, nem tudok rendesen beszélgetni. Ez még inkább fokozódik, ha lánnyal, vagy lányokkal találkozok, nem tudok mit mondani, nem tudunk mit csinálni, és szörnyű az egész. Főleg, ha kettesben maradok egy lánnyal, teljesen másmilyen vagyok. Zavarba jövök, mély lesz a hangom, lelassulok, és meg se tudok szólalni, nem tudok tartalmas beszélgetést folytatni.

Ugyan ez van rokonoknál, vagy szülőknél, egyik szülőmmel se beszélek évek óta, legalábbis a napi köszönésen és "mi volt a suliban? - semmi" -n kívül, rokonoknál is tök zavarba jönnék, ha beszélni kéne, ott valahogy nem szeretek a középpontban lenni, zavarna, ha mondanék egy értelmes gondolatot, és a többiek hirtelen rám figyelnének.

Egyik kérdésem tehát ez, miért vagyok zavarban egy ilyen szituációban, amikor haverok közt meg suliban pont hogy szeretem az ilyen helyzeteket?

Aztán ott van még a Facebook és az ismerkedés. Régen nagyon sokat chateltem akár ismerőssel, akár ismeretlennel, volt hogy napi szinten beszélgettem valakivel. Nem tudom, hogy hogy csináltam, de ma már nem tudok beszélgetni. Azt se tudom mivel írjak rá az illetőre, azt se, miről beszéljünk. Régebben mindig jöttek spontán a dolgok, nem is volt kérdés, hogy mi a téma, egyszer se gondolkoztam rajta, hogy na most miről kéne.

Mi történt, és hogy kéne visszacsinálnom ezt a "képességemet"?

És végül, ha bejön egy csaj, akár pl suliban van olyan, aki tetszik, akár Facebookon, képtelen vagyok odamenni hozzá, vagy ráírni emberekre, mint azt már fent írtam. Mondjuk odamenni ismeretlen csajokhoz korábban se ment sose, suliból akit meg akartam ismerni, arra Facebookon írtam rá, de ma már ez se megy.

Szóval a 3. kérdés, hogy miért nem tudok lányokkal beszélgetni, mért száll el ilyenkor az önbizalmam, de ez még nem is annyira fontos, nekem az is elég, ha meg tudjátok mondani, hogyan tudnék ezen változtatni, meg úgy unblock az egész beszélgetéshez való képességemet, hogy tudnám fejleszteni, megteremteni?

Az elmúlt másfél évben lettem ilyen, előtte rengeteg emberrel találkoztam és tartottam a kapcsolatot, aktív voltam, stb. Mostanra 1-2 ember van, akikkel szoktam néha találkozni, velük mindig tudok beszélgetni, bár érezhetően velük is jobban ment talán régebben.

És az a durva, hogy Semmi sem történt 1 évvel ezelőtt, ami kiválthatta ezt, tényleg egyszer csak "megkomolyodtam", érdektelen lettem, nem tudom miért. De nekem már nagyon hiányzik az az énem, akinek csomó haverja volt és rendszeresen eljárt a többiekkel.

Manapság már csak a suliban tudom úgymond önmagamat adni. Alig vártam, hogy véget érjen a nyári szünet, mert szabályosan szenvedtem, hogy nem vagyok emberek között, mégse tudtam találkozni nagyon senkivel a nyáron, mert elidegenedtek a kapcsolatok.

Bulizni egyébként sose jártam, és nem is szeretnék, a kocsmázás és egyéb összejövetelek híve vagyok, vagyis voltam. Fesztiválokra és koncertekre se jártam igazán, én nem tudom hogy kell tombolni, lényeg, hogy nem tudok bulizni, de ez most mellékes.

Ha van valakinek ötlete, hogy mit tehetnék, hogy helyreálljanak a dolgok, azt nagyon nagyon megköszönném, mert nem akarom ezt a csendes, introvertált életstílust folytatni.