Te hogyan jellemeznéd magad?

~8: Nyugi nem veszem magamra. Nem tartom magam gyáva embernek, sok helyzet adódott már az életemben, amikor ki kellett állnom magamért vagy másokért. Álmatlan éjszakák, amikor nem tudod mi vár rád, de kihúzod magad és mész mert menned kell, csinálod mert csinálnod kell. Betegség ide vagy oda. Nem vagyok tétlen, sok energiát fektetek olyan dolgokba, amik új nézőpontokat teremtenek számomra. Az "olcsó húsnak híg a leve" elv szerint figyelmesen választom meg mibe mennyi energiát fektetek. Különbséget tennék munka és hivatás között, mert a munka a túléléshez szükséges, míg a hivatás egyfajta szellemi táplálék is egyben. Munkát könnyű találni, hivatást nehéz. Sok esetben a hivatás találja meg az embert. Egy párkapcsolat akkor működőképes, ha mindkét fél építőleg hat a másikra. Ehhez szellemileg fel kell nőni, amihez pedig először meg kell élni a magányt. A modern világban túl sok az információ és a lehetőség. Túl sok az elvárás, az embernek nincs elég ideje ténylegesen felnőni a feladathoz. Éppen ezért okosan kell az energiát befektetni.

~9: Van szakmám, egyetemi végzettséggel, dolgoztam benne, de feladtam mert már nem láttam benne kihívást, és csalódtam a rendszerben is. A hivatás egyszerű munkává vált ami már csak a pénzkeresés szempontjából számított. Képtelen voltam arra, hogy feladjam az elveimet, ígyhát alternatívák után néztem. Már mindegy volt mivel foglalkozom (alapiskolai végzettséget igénylő munkát végzek vagy bármi egyebet), elsődleges szempont a pénzkeresés volt. Alternatív és alkalmi munkákból élek, abból van az internetem is. Mivel úgy érzem, a társadalom iránytűje hibásan működik, ezért magamra szorulok, hogy felépítsem azt ami szerintem helyes. Hiszek abban, hogy van lehetőség egy jobb életre, de ahhoz nem azt az utat kell bejárni, ami egy mai átlagember útját képviseli.

~11: Köszönöm a választ, ment a zöld kéz.

Nem úgy terveztem, hogy rólam fog szólni a kérdés, de ha már így alakult, szívesen válaszolok:

~13: Igazán rendes tőled, hogy rámutatsz a következményekre, ez másokat is ösztönözhet, akik olvassák. Lehet, hogy kívülről úgy tűnik a nihilizmus felé hajlok, de valójában ez csak átmeneti állapot. Vannak céljaim, de nem rohanok utánuk mindent eltiporva a környezetem nyomására. Egyetértek azzal, amit írsz, számomra ugyan úgy fontos a család, a gyermek, egy biztos alapokon nyugvó élet és a munka ami örömmel tölt el. Nem vetem el őket, csak magasabb szintre helyeztem az ezekhez szükséges körülményeket, amit jelenleg képtelen vagyok biztosítani. Emellett nem félek attól, hogy eljár felettem az idő, mert minden egyes napot megélek, lépésről lépésre haladva. Nincs kialakulva konkrét életfelfogásom, inkább nézőpontjaim vannak, amik napról napra változnak, letisztulnak.

Hallottam már szülőktől, akik azt mondták nekem, elrontottuk a gyerekeinket, ők meg majd elrontják az ő gyerekeiket. Sokan azért nem vállalnak gyereket, mert nem szeretnék hogy átélje azt, amit ők is átéltek. Alapvető "problémám" (számomra kincs) az, hogy becsületes és felelősségteljes vagyok. A szakmámat illetően ez nem nagyon jött be a feletteseimnek, én meg nem voltam hajlandő kompromisszumot kötni (jó munkaerő voltam és alapvetően nekem volt igazam, tudták ők is, de hát azok is csak boldogulni próbálnak - így alakult, hogy egy hétig tartott nekik amíg úgy döntöttek, inkább megszabadulnak tőlem). Nem voltam jó "fogaskerék".

Köszönöm a válaszod, értékelem, és észben fogom tartani a mondanivalóját.

~15: Mondjuk úgy, hogy középkorú. Példaként csak egyet, az elsőt hoztam fel, de igazából nem csak ez az egy volt. A hozzáállásom miatt más helyről is szélnek eresztettek. Utána pedig csak rossz tapasztalataim voltak. A rendszer a hibás, és akárhol is fordultam meg mindig beleütköztem ezekbe a hibákba. A becsületes emberek egyszerűen nem boldogulnak. Ezt évek során tapasztaltam meg. Mindegy mivel foglalkozol. Ne aggódj miattam, nem adtam fel. Amit jelenleg végzek, azt nem kényszerből teszem, hanem mert én választottam. Terápiának használom, ugyanis eléggé kimerítettek az elmúlt évek. Még keresem az utat, de biztos vagyok benne hogy előbb utóbb megtalálom. Mindezt anélkül, hogy feladnám önmagamat.

Egyébként egy példát említve tényleg viccesen hangzik. :)

Köszönöm a biztatást, értékelem.

~17: Köszönöm a válaszod, értékeltem :). A lustaság nem elítélendő, fejleszti az intelligenciát.

~18: Részemről szkeptikus vagyok, de úgy mindenben. A tények állása nagyon könnyen változik ha egy másik nézőpontot választasz. Az a jó, ha képes vagy alkalmazkodni a körülményekhez. Képzelj el egy erős embert, aki nagy súlyt emel. Nagyon határozott, azonban az emelésnél egy-két súlypont eltolódik, instabil állapotba kerül. Na most, ha ellenál neki, eltörik a keze. Viszont ha alkalmazkodik az új körülményekhez, elfogadja, hogy hoppá, a súly most kifogott rajtam, enged a súly akaratának, kiszabadítja a kezét és nem történt semmi baj. Akció-reakció. Figyelni kell a környezetedet, és alkalmazkodni. Feleslegesen ne vegyél magadra olyan terhet, amibe később belerokkansz.