Mit tegyek ha nem akarok élni, de túl gyáva vagyok az öngyilkosághoz?

Fordulj Istenhez!

Ha megteszed válaszolni fog, ugyanis Ő az Élet, és a határtalan Szeretet.

Nekem bevált.

Én gyakrabban beszélek vele, mint bármelyik emberrel.

Tudom, e világ bolondja vagyok, de engem ez nem zavar.

Nem embereknek Neked/Önnek kívánok megfelelni, ezért képes vagyok érteni amit, ahogyan mond. Igaz, én mindig is éreztem, hogy létezik - na nem az a kézzel pingált szakállas úr a templomból - hanem az aki mindig, mindenhol jelen van.

Mondjam, hogy csak hinni kell?, de nem kell, mert ez egy lehetőség - igaz, felbecsülhetetlen értékű.

@viktoria111

#10> Aki nem látja értelmét az életének az vagy öngyilkos lesz,vagy elutazik.UTAZZ EL!Menj világgá,ismerj meg uj embereket,tájakat,meglátod valahol megtalálod a nyugalmat, a szépet a jót!

Seneca írja:

„Valakihez, aki ugyanezt panaszolta, Sókratés így szólt: »Miért csodálkozol, hogy utazásaid nem válnak hasznodra? Hiszen magadat hordozod körbe.« Ugyanaz fojtogat, ami messzire űzött. Mi gyönyörűséget lelhetsz a tájak újdonságában? A vidékek, városok megismerésében? Ez a hányódás a semmibe visz. Kérded, miért nem könnyít rajtad ez a menekülés? Te is magaddal menekülsz.”

Ha túl gyáva vagyok, nem vagyok nem vagyok elég bátor, tehát jobban félek, mint amilyen bátor vagyok.

Mitől/kitől félek? Nemlétezőktől?

Vagy mégis van?

> Fordulj Istenhez!

Nem feltétlenül jó tanács, és nem azért mondom ezt, mert nem vagyok hívő. A hit alapvetően nem elhatározás kérdése. Persze ott lehet a hit magja valakiben, amit fel lehet ébreszteni, de nem hiszem, hogy egy ilyen mondat, tanács fogja ezt megtenni, inkább valami konkrétabb dolog, esemény, élmény. Mindenesetre a dolog nem úgy működik, hogy az ember elhatározza: Holnaptól hiszek Istenben, imádkozom hozzá, és minden rendben lesz. Te hívő vagy, te is hiába határoznád el, hogy holnaptól nem hiszel Istenben, attól még hinni fogsz.

> tehát jobban félek, mint amilyen bátor vagyok

A bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság – mondjuk úgy – a megfelelő dolgoktól való félelem. Aki bátor és kihoz egy gyereket egy égő házból, az nem azt jelenti, hogy nem fél a tűztől, hanem jobban fél attól, hogy a házból való ki nem mentés „kényelméért” egy ember az életével fizetett, fél attól, hogy ezzel a tudattal kell leélnie az életét, hogy segíthetett volna, megpróbálhatta volna, de nem tette meg.

Fordulj Istenhez!: Nem véletlenül, de nem is tudatosan ajánlok egy próbát, ami még nem hit, de egy lépés, és ha őszinte, akkor hitre vezet. (Isten megnyilvánuló szeretete válik hitté az emberben.)

Félelem: A nyilvánvaló kimenetelű dolgokhoz nem félelemmel, hanem értelemmel viszonyulunk. (Ezért van különbség a vakmerőség és bátorság közt.)

Nem teheted meg a családoddal, szüleiddel, barátaiddal, hogy eldobod az életed. Meghalni könnyű, nincs benne túl sok kihívás. Amit tehetsz, hogy válladra veszed a felelősséget amivel a létezés terhe jár, és tovább lélegzel.

A pszichológus jó ötlet. Gyógyszereket viszont csak orvosi szakot végzett pszichiáter írhat fel. A pszichológus csak beszélget. Mint egy pap, csak vallás nélkül. Akárhogy is, ülj le valakivel kibeszélni a fájdalmadat akiben bízol és aki csak ül és figyel rád. Ha már ki tudod adni magadból, ki tudod fejezni magad, az sokszor már nagyon sokat tud segíteni. Valamilyen megnyugvást hozhat.

Nem teheted meg a szüleiddel, akik éveket, ébrentöltött éjszakákat fektettek beléd, hogy életed legyen, hogy eldobod magadtól még a lehetőséget is, hogy holnap jobb legyen. Nagyon nagy fájdalmat okoznál nekik ezzel.

Isten létezik, lehet, hogy nem így hívja magát, lehet nem ennyire tudatos, és biztosan nem antropomorf. De létezik egy nagyobb felettünk álló energia, ami elkísér minket az utunkon. Ez egy komfortot adó gondolat. A vallásosokon is sokat segít a nehéz időszakban ez a pszichológiás gondolat.

Ismered a mondást, hogy: "Isten a legnagyobb csatákat a legkiválóbb harcosainak adja!"?

Erősebb vagy mint gondolnád, mindegy hogy milyen Istenben hiszel, ha ebben hiszel.