Úgy érzem semmi hasznom a világban. Jogosan gondolom így?

Előre is bocsánat a hosszú kifejtésért, így könnyebb elmagyarázni a helyzetet.

Amit tudok, az még nem tudna új vagy jobb dolgot hozni a világba. Egyedül abban vagyok biztos, hogy valami maradandót akarok alkotni, ami segíti az embereket és jobb útra téríti a világot. Ne tessék félre érteni, nem álmodok túl nagyot, mivel nem milliós rajongói táboron gondolkodom. Egy akármilyen kis eszköz létrehozása, csapat vezetése, jótékony mozgalom is kielégítené vágyaimat, mert akkor már tudni fogom, hogy valami jót is tettem ebben az életben.

Ma apámmal összevesztünk azon, hogy mennyire veszélyes a kullancs. Én ragaszkodtam ahhoz az állításomhoz, hogy hamarabb halok bele a kóla ivásába, mint a kullancs csípésébe. És nem arra az állapotra gondolok, amikor már fertőzött vagyok, hanem már ott kezdődik a gond, hogy meg is kell csípjen az élősködő. Apám szerint 75% esélye van a halálnak, ha megcsíp a kis féreg. Mondom ez teljesen hülyeség, hiszen rendes ellenszer sincs, akkor már több millió áldozata lenne. Ebből alakult ki a vita és a következőt vágta a fejemhez:

"De te olyan okos vagy, de alapvető dolgokat sem tudsz megcsinálni!".

Bevallom, sok mindent nem tudok. Múlt héten például még egy tűz meggyújtásával is szenvedtem. Múlt héten, mert azóta sikerült megtanulnom (magamtól). Így most már elég egy próbálkozás is. Társasági életem nincs, barátom egy, akivel egyre romlik a kapcsolatunk. Nem is ez a lényeg. Hanem, hogy apám még mindig azon a gondolaton van, hogy így, semmi nem lesz belőlem.

Vissza tudtam fogni magam, így nem mondtam meg neki, hogy a te neveléseddel szerintem sem. Ezt azért gondolom így, mert valóban semmit sem tanultam tőle. Kiskoromban még a szomszéd néni csipkodásától is megóvtak. Még ma sem tudom mennyi a fizetése, semmilyen családi ügybe nem avatnak be. Hamarosan egyetemre fogok menni, tehát felnőtt vagyok. Helyes ez? Nem valószínű, hogy megállnék a lábamon egyedül egy lakásban, ha semmi fogalmam nincs egy háztartás vezetéséről.

Visszatérnék arra, hogy színkitűnő tanuló vagyok. Informatika terén nem ismerek lehetetlent. Igen, itt is vannak dolgok, amiket tanulnom kell még, de tudom fejleszteni magamat, ezért szeretnék egyetemre is menni. Egyetlen dolog ami hajt, az első bekezdésben leírtam: Jót akarok tenni a világgal. Hogy mi módon, még nem tudom, ezért először tanulni akarok. Később pedig már van egy pár tervem.

A kérdésem csupán annyi, hogy jogosan gondolja apám azt, hogy semmit nem érek a világban?