Normális, hogy 32 évesen semmi sem okoz olyan intenzív örömet, mint tizen- és huszonévesen?

Nem gondolnám, hogy depressziós lennék, kiegyensúlyozott, jó életem van. Hiányzik viszont az az izgalom, jóleső borzongás, amit 10-20 évesen a számítógépes játékok, egy nagyon vágyott zenei cd hallgatása okozott, vagy a gitározás barátokkal, vagy az első szerelmek okoztak. Minden annyira érdekes, színes, izgalmas volt. Nagyon boldog voltam. Ma azt az intenzitást nem okozza semmi, mintha minden ellaposodott volna. Egyedûl a kisfiam nevetése tudja kihozni belőlem ugyanazt, az ő izgalmát élem át én is. Csak ez már egy másik szint. Remélem, ez normális.