Tényleg esélytelen, hogy elérek bármit is?

Nagyon régóta az az álmom, hogy írjak egy könyvet. Már majdnem az egész megvan, tényleg sokat dolgozok rajta (legalábbis amennyi időm van rá). Anyukámnak még nem igazán mondtam el, ő csak annyit lát belőle, hogy nyomkodom a telefonom, vagy az asztalomnál ülök és írogatok valamit. Állandóan azt mondja, hogy teljesen haszontalan vagyok, és nem viszem majd semmire. Vajon ebben mennyire van igaza?

Amiben a család elég jó az a kosárlabda és zene (anyukám,nővérem, nagynéném kosárlabda- , apukám zenei ösztöndíjjal járt/jár egyetemre.)

Én ezekben annyira nem jeleskedem, de egyre inkább azt veszem észre, hogy inkább a nagypapámra hasonlítok: mindketten imádjuk a történelmet, és neki most adták ki az első könyvét.

Egyébként a legtöbb dolgot viszonylag hamar feladom, a figyelmemet kifejezetten rövid időre lehet lekötni (figyelemzavaros vagyok), az iskolában viszonylag jó eredményeim vannak. (Félévkor négy db. négyesem volt(hetedikesként)

Tényleg képtelen lennék akármit elérni? Anyukám lehet jobban ismer engem, mint én magam, de erről a könyves dologról nem tud semmit. Egyáltalán mennyi az esélye annak, hogy kiadják a könyvem? Lehet, hogy ez így nagyon zavaros, de nem tudom érthetőbben elmagyarázni. Anyukám most nagyon kiborított azzal, hogy nem megyek majd semmire és teljes csőd lesz az életem, ha nem szedem össze magam, bezzeg a nővérem stb. Ha valami nem érdekel igazán akkor tényleg nem sokat teszek érte, és általában nem merek cselekedni.

Eddig az írás az egyetlen dolog ami komolyabban érdekelt, és teljesen arra alapoztam a jövőmet, hogy írással fogok foglalkozni. Most az a nagy álmom, hogy ezt sikerül megírnom, de Anya nagyon elbizonytalanít, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni ennyit vagy úgyis fel fogom adni. Mostanában már időnként nem csak azért írok mert élvezem, hanem, hogy megmutassam anyának, hogy meg tudom csinálni.

Még egyszer bocsánat, amiért kusza, de nehéz elmagyarázni pontosan mit érzek.

13/l