Légy önmagad! - vagy mégse?

Humán beállítottságú vagyok. Imádom a nyelveket, szeretek tanulni, fejlődni, de sajnos a természettudományos tantárgyakhoz nincsen affinitásom, hiába is érdekel egy-egy dolog.

Legszívesebben germanisztikára mennék továbbtanulni, és mellé felvennék minor szakként még egy nyelvet, a spanyolt vagy a dánt. És mellette még tanulnék minimum 2-3 nyelvet, és megtanulnék mindent, amit csak az agyam képes befogadni.

Tavaly elkezdtem egy okj-s szakmát " M.o.-n el lehet vele helyezkedni, külföldön jól lehet vele keresni, meg amúgy is szerethető valamilyen szinten" jelszóval, aztán rájöttem, hogy nem, nem szerethető, és nem szeretnék valami olyanban dolgozni, amit nem szeretek. láttam néhány embert, akikben benne volt az a bizonyos szenvedély, hogy igen, ez az életük, és tudatosult bennem, hogy igen, ez az ő életük. És nem az enyém.

Nem érdekel a pénz, csak olyan szinteken, hogy ne kelljen 0-24-ben aggódni az miatt, hogy vajon ki tudja-e az ember fizetni a következő havi albérletet. Ma még nem aggódom, mert "csak" magamat kell fenttartanom. Viszont ha családom lesz, elképzelhetetlennek tartom, hogy fent tudjam, tudjunk tartani egy családot Magyarországon ilyen keresetek és elhelyezkedési lehetőségek mellett.

Szeretek a fővárosban élni, szeretem a munkahelyemet, de tanulni (is) szeretnék - és sokkal de sokkal jobb lenne, hogy vagy röghözkötés nélkül, vagy úgy röghözkötéssel, hogy az alapvető életfeltételeket biztosítják az itt léthez -.

Mit csináljak? Maradjak itt, és bízzak abban, hogy ha olyat tanulok, amit szeretek, és szorgalmas vagyok, akkor abban úgyis eltudok majd helyezkedni?

Vagy menjek külföldre tanulni/dolgozni, ahol már biztosabban eltudnék helyezkedni, de lehet, hogy nem érezném otthon magam, vagy ahol nem lehetnék sosem egyenrangú a kintiekkel?