Akiknek már voltak szuicid gondolatai: Ti végül mi miatt nem követtétek el mégse?
Nem életemben először jött elő az érzés, hogy nem bírok több fájdalmat elviselni és hogy úgyis alapvetően szenvedésre vagyok ítélve, bármit is csinálok, ezért semmi értelme élnem...
Eddig mikor ez előjött, azért vetettem el a gondolatot, mert anyukámat sajnálnám. De most úgy látom, őt is bosszantja(!), hogy össze vagyok törve, szóval lassan más indokot kéne találnom.. Ja, még arra is gondoltam régebben, hogy annyit szívtam már, hogy biztos egyszer eljön az én időm és végre felhőtlenül boldog lehetek, de kezd betelni a pohár és lassan rájövök, h ez csak a mesékben van így, a valóságban sok kétszínű, rossz embert istenítenek, mást meg akármilyen őszinte és jó szándékú, a sárba tiporják... Nem tudom, mit tegyek, de megszakad a szívem, hogy már megint azt éreztetik velem, hogy soha, senkinél nem lehetek jobb semmilyen szempontból. :((((
válasza:Aláírom sok rossz ember van a világon, azonban rengeteg jó is, csak erről már mindenki megfeledkezik. A jó emberek pedig értékelik a pozitív dolgokat, cselekedeteket.
Azonban őszintén megmondom ez a szuiciditás felettébb taszító. Olyan mintha valaki bevágná a durcit az életre. Még ha halálos beteg lennél, vagy küzdened kéne a mindennapi betevőért, azt mondanám nem gond hogy kiakadsz. Bár kétlem, hogy nálad ilyen esetek állnának fent...
válasza: válasza:Elsőnek azért, mert gyáva voltam végül megtenni. Egyszerűen képtelen voltam rá, pedig sokkal kényelmesebb megoldásnak tűnt.
Másodszor igaziból az, hogy nem akartam haszontalan lenni. Ha meghalok, csak feladom, és azt hiszem túl makacs vagyok hozzá, hogy ezt megtegyem.
Azért nem, mert meggondoltam magam. Akkor nagyon komoly elszántsággal helyszínt kerestem, igen messze, kb. öt óra után találtam. Alaposan elő is készítettem. Ha akkor befejezem akkor teljesen biztos, hogy vége. Ennek több, mint két éve és azóta rengeteg dolog történt aminek örülök, hogy láttam.
Az öngyilkosság nem mások bosszantására, vagy zsarolására jutott eszembe. Sz@rul éreztem magam, állandó nyomás alatt, iszonyatosan nélkülözve a környezetem elfogadását. Egyszer megjelent a gondolat, aztán pofátlanul előtolakodott újra és újra. Végül a feleségemmel való ezredik veszekedés alkalmával mindent átütő erővel jött, hogy MOST!!!! És mentem. Megállíthatatlanul. És mégis megálltam. És bármilyen nehéz kimondani, de muszáj: mind én csináltam.
És olcsó válasz volna a környezetemet hibáztatnom. Mert hagytam. Mert alkalmat adtam rá. Nem ismertem fel időben, hogy mi az ami annyira bánt. És nem is mondtam. Csak elbújtam a sértődöttségem mögé. Ha mondtam akkor belementem a végeláthatatlan veszekedésekbe. Üvöltésbe.
De van más út is. Csak abban az állapotban vak és süket voltam. Nem láttam meg.
És Te meglátod?
Hol keresed?
Van aki segítsen? Egyedül keservesen nehéz menet.
Van aki valóban elfogad? Akinek beszélhetsz az érzéseidről. Aki nem vonja kétségbe,hogy tényleg azt érzed? És mért nem mást?
Ha van az jó alap. Sokunknak hiányzott ez. Nekem egy önismereti csopotban sikerült utat találni. Biztos lehet máshogy is. Keresd meg! Szabadulj ebből a pokoljárásból! És később gondolj vissza, hogy mennyi minden történt, amit jó volt látni.
Jobb kedvet kívánok Neked.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!