Senki sem tud rólam semmit mást gondolnak rólam az emberek?

Mindenki másképp viselkedik a baráti körében,a szüleivel,a rokonaival,az iskolában szerintem :)

Jó pár éve hasonló cipőben jártam ,mint te.Depressziós voltam és vagdostam magam,a szüleim szerint jókislány vagyok pedig azért nem mondanám stb. stb..

elegem volt mindenből sok kérdés volt bennem és nem értettem semmit sem..miért nem lehetek olyan,mint a többi osztálytársam "normális" és nem ilyen depis idióta...barátaim nekem is kevés volt,jöttek mentek a barátok és idővel kiismertem ki is az igaz barát és ki is a hamis.A családom mindig ott volt nekem,összetartó család voltunk.Ha valamire szükségem volt megkaptam.Voltak közös programjaink stb.Bármikor számíthattam anyura vagy apura..Mégis nagyon egyedül éreztem magam...egyedül a nagyvilágban és nem értettem saját magam miért vagyok ilyen.Megvolt mindenem mégis üresnek éreztem magam és a családomat is.Soha életemben nem gondoltam volna,hogy anyu és apu szétmennek.Pedig így lett.Elváltak..Olyan lány voltam mindig is akinek nem kell kétszer mondani,hogy menjünk el bulizni iszunk stb..vagy pl. ne menjünk be suliba,menjünk helyette csavarogjunk egyet...Egyik szülőmnél maradtam épp annál,aki kevésbé szigorú.Szabad utam volt,azt csinálhattam amit akarok.Nem tudtam feldolgozni a szüleim válását és a bulizni jártam elég gyakran,legalább részegen elfeledtem a gondjaimat és kikapcsolódtam.kizökkentett ebből a rossz hétköznapokból.(Természetesesn,amint kijózanodtam nem volt elég a nagy másnaposság még a problémáimat 5x nagyobbnak és fájdalmasabbnak érzetem + még,ha valamit kiműveltem részegen az is + rátett a dolgokra)A szüleimmel megromlott a viszonyom és nem tudtam senkinek elpanaszolni a problémáimat.Senki nem volt,aki megértett volna,aki lelkizett volna velem,ha valami csalódás ért,ha szomorú voltam.Nem volt kinek elmeséljem,hogy telt a napom mi történ iskolában.Nem terveztünk több közös programot sem.Csak éltem édesapámmal nap mint nap egymás mellet,mint két idegen.Egyedül éreztem magam és magányosnak.Ezért egyre többet buliztam és egyre nagyobb hülyeséget kivittem.A szüleim abszolút nem bíznak és hisznek nekem ma.A sok hazugság "elmegyek suliba,befogom fejezni a szakmát"..." csak a Rozihoz megyek és éjjfélre itt vagyok,nem megyünk sehova nem iszunk" " nem ittam semmit,nem buliztam" stb.stb.

Természetesen rájöttek..és mindig volt még bennük egy kis remény,hogy megváltozok,más lesz minden + még amennyi hülyeséget megcsináltam az utóbbi időkben.Figyelmeztettek sokan,hogy nem lesz jó vége ha ezt az utat járom...mégis elszartam totál az életemet..És tudod mit visszasírom azokat a napokat amikor hazajöttem suliból és bezárkóztam a saját szobámba és depiztem.. mert tudom mostmár ha kinyitottam az ajtót ott volt a családom.Akik mindig is ott voltak csak annyira bezárkóztam,hogy nem vettem észre és nem tudtam örülni az élet apró örömeinek sem..Mégha édesanyám parancsolgatását kellett hallgatnom egész nap "rakodj el magad után" "mosogass el" " addig nem mész el még a szobád ki nem takarítod" stb.. ezerszer végighallgatnám és mosolyogva megcsinálnám csak bárcsak minden úgy lenne,mint régen.

Mert tudom,hogy erős vagyok.Nekem elhiheted rengetek szörnyű dolgon mentem keresztül az életben.Nem mondom biztosan vannak ,akik rosszab helyzetben vannak vagy kerültek,de azért átélni magányosan ezeket a mindennapokat azzal a rengeteg problémával a nyakamon egyedül most rettentően nehéz.De erős vagyok és ha azt a sok mindent túléltem akkor hiszek abban,hogy ez is sikerülni fog.Esküszöm lehet viccesen hangzik,de komolyan könyvet lehetne írni az én életemről,de mindig azt mondom ,felesleges elkezdeni még mivel még mindig nincs meg a vége :) a happy end :)

Nem tudom mennyit segítek neked ezzel,hogy most ezt a regényt leírtam,de nekem is jól esett ki adni magamból.Hidd el van ennél ezerszer rosszabb is.Próbálj meg örülni az élet apró örömeinek is. :) És adig örülj még vannak emberek akikre számíthatsz ,akik ott álnnak melletted és nem vagy egyedül.Te is elég erős vagy ahhoz ,hogy túlvészeld a depressziót hisz előtted még az élet :)