Hogyan fogadjam el magam?

18 éves vagyok, és sokszor úgy érzem, hogy semmi értelme nincs az életnek. Utálom magam, mert nagyon zárkózott és csendes vagyok, sok emberrel nem tudok miről elbeszélgetni. Egyszerűen nem megy, főleg ha nagyobb társaságban vagyok. Akkor mindig szótlanul ülök, és rosszul érzem magam, hogy nem vagyok olyan mint mások. Nem tudok poénkodni, csak csendben figyelek. Persze vannak emberek akikkel jól elvagyok, de az nem sok. Gyűlölöm, hogy nem sikerül másmilyennek lennem.

Mit tehetnék? Rengetegszer sírok emiatt, és rengetegszer érzem magam rosszul. Tudom, hogy nem jó ez. Nem normális, hogy utálom azt, amilyen vagyok. Szeretném valakinek elmondani, de nem merem senki olyannak, aki ismer. Van, akinek elmondhatnám, a szüleim vagy a barátnőm, de ők ismernek, és nem tudok nekik erről beszélni.

Régen annyi álmom volt, gyerekként. Hittem, tudtam, hogy elérhetem őket. Bíztam magamban, úgy gondoltam, hogy ha valamit akarok, akkor bármilyen akadályt le tudok győzni és sikerül. Mára már ez elmúlt. Nincsenek álmaim se, de ami van is, azt is jó mélyen eltemettem magamban, mert úgy érzem nem sikerülhet. Előttem a továbbtanulás, jól tanulok, de mégis úgy érzem, hogy nem fognak felvenni. Ahova szívem szerint mennék, nem mehetek. Azon kívül meg semmi más nem érdekel. Nem tudom, mit kezdjek az életemmel.

18/L