Mindig magatokat adjátok?

Én mindig magamat adom, sosem nyaliztam egy főnökömnek sem, sosem erőltettem a "menőkkel" való barátkozást, csak azért hogy én is menőbbnek látszódjak.

Úgy vagyok vele, hogy engem magamért szeressenek. És szeretnek is! Aki meg nem szeret, az meg nem szeret és kész!Nem akarok másnak tűnni, nem akarok másnak látszani csak azért, hogy a saját hasznomra befolyásoljak másokat.

Ez van!

Én élőben a közeli ismerőseimmel általában kedves és nagylelkű vagyok, idegenekkel általában udvarias, de valahol mindig érzem, hogy ez nem én vagyok. :S Pedig tökjó tulajdonságok, meg nem is tartom magam bunkónak, szóval nem ezért, csak néha mintha eltúloznám ezeket a gesztusokat, hogy jobb benyomást keltsek. Neten más, itt megpróbálok mindig őszinte lenni, de alapjábavéve itt is udvarias vagyok (bár néha beszólok egy-egy hülye kérdésnél).

Legjobb példa: egyik nyáron, mielőtt az egyetem elkezdődött volna, egy fórumon sok szaktársammal összeismerkedtem, határozottan mondhatom, hogy nagyon jól kijöttünk egymással, órákat ökörködtünk. Mikor élőben is találkoztunk, megváltozott a dolog. Azokkal az emberekkel gyakorlatilag beszélőviszonyban sem vagyok már.

Sajnos igen. És túl őszinte is vagyok. Ezért nem vagyok valami kedvelt ember és alig vannak barátaim. De nem tudok mit csinálni, megjátszani nem tudom magam, ha pedig valamit ki akarok mondani, azt nem tudom "lenyelni".

21/L

02-27 17:19

Egy cipőben járunk,mintha én írtam volna. :)