Ki, hogy jellemezné magát? Őszintén és csak az igazat írjátok le.

Azt kifelejtettem, hogy nagyszájú, bunkó, tuskó, lenéző is tudok lenni (ha emberek közt vagyok csak ezek a tulajdonságaim jelennek meg)

És egy kétballábon járó péntek13-i csődtömeg.

Ha kívülről látnám magam, azt gondolnám, hogy nem is vagyok ember, csak egy gép. Hogy nincsenek érzéseim, hogy semmi sem tud meghatni és elszomorítani, vagy felvidítani. És a többi ember tényleg így látja. Senkinek sem tudok megnyílni teljesen, és bár szeretnék, nem tudok megbízni teljes mértékben senkiben. Néha még magamban sem. Nem tudom kifejezni az érzelmeket, nem szeretek ajándékot adni, és fogadni, mert attól félek, nem fog látszani rajtam, hogy örömmel adom/kapom. Ha meg kell valakit ölelnem, esetlen vagyok. Nem szeretem az embereket, az állatokért viszont odavagyok.

Általában azt hiszik rólam, teljesen ártatlan vagyok. Szerintem nem normális, ahogy viselkedem, amiket gondolok, nem is szoktam beszélni ezekről a dolgokról senkinek.

Borzasztóan félek attól, hogy elveszítem azt az egyetlen embert, aki mostanra igazán fontos lett nekem. Sosem szerettem még senkit annyira, mint őt, és valószínűleg nem is fogok. Már-már betegesen ragaszkodom hozzá...

Ha valaki nem szimpatikus, azzal nagyon bunkó tudok lenni, persze miután rájövök, hogy már megint mennyire hülye voltam, már rég elküldtem a fenébe szerencsétlen embert. Képtelen vagyok kimondani a "bocsánat" és a "szeretlek" szavakat.

Ez érdekes :D, igazán ezt még senkinek se mondtam el ilyen őszintén, na de itt úgyse tudja senki, hogy ki vagyok, úgyhogy jól fog esni kicsit ennyire megnyílni, hátha még segít is :)

Külső szemmel nézve egy zárkózó szerencsétlen ürge, aki néha el van szállva, néha vicces de olykor hatalmas baromságokat mond, nem mindig tudja megvédeni saját álláspontját, könnyű becsapni és szivatni, de azért segítőkész.

Belülről: keveredik bennem a nagy önbizalom és az önbizalomhiány,néha percenként változik. Úgy gondolom, hogy bármire képes lennék, de olykor nem tudom rávenni magam, hogy megtegyem azt, amit kéne. Tudom, hogy sok rossz ember van, ezért csak nagyon kevés emberben bízok meg annyira, hogy bátran tudjak beszélni vele. Mivel néha tényleg elképesztő baromságokat vagyok képes mondani, ezért ha nincs jó kedvem (és sajna ez a gyakori), akkor tényleg elég hallgatag vagyok, de ha valami felvidít és el tudom engedni magam, akkor egész vicces, bátor és barátságos is tudok lenni. Alkatilag sajnos nem vagyok a toppon, részben ennek köszönhetően is vagyok zárkózott, és a kettőnek köszönhetően, elég nyuszi vagyok a csajoknál, és elég ritka a sikerem. Pedig szerintem pont egy megértő, kedves lány lenne a megoldás, akit szerethetek, viszont ez egy ördögi kör, mivel így nehéz lesz megfűzni azt, akit szerethetnék. Ez pedig nagyon fontos, szerintem ez az élet csúcsa, a legszebb dolog a világon. Utálom ezt a kort, az értéktelenséget, azt hogy a pénz és az önzőség mennyi mindent képes tönkretenni, ezért amennyire lehet megpróbálok én nem ilyennek lenni, ezt viszont sok ember csak kihasználja, így azt is komolyan meg kell válogatni, hogy kivel érdemes. Ismerkedéskor ezért sok apróság képes kiverni nálam a biztosítékot, olyan apró jelek is, amiket néha csak túldramatizálok. Álomvilágban élek, hogy minden lehet szép, és tökéletes majd egyszer, és noha tudom, hogy ez nem lehet igaz, mégis mindig a "holnaputánban" élek, és nemcsak hogy a ma lehetőségeit nem használom ki, de még csak a holnapét se veszem észre. Tudom, hogy min kéne változtatnom, de... sajnos fogalmam sincs arról, hogy mindezt hogy tudnám megtenni.