Mitől változhattam így meg?

Most mi mondjuk meg, hogy miért veszel fel fekete ruhát, miért lakkozod a körmöd feketére? Ezt kizárólag te tudod, hogy mindezeket miért csinálod. Kizárólag te tudod megmondani, hogy miben változott a gondolkodásmódos, világképed.

Az embernek változik a világképe, ízlése, érdeklődési köre. Természetes, hogy az ember 60 évesen nem sír azért, mert elvették a homokozólapátját. Hogy a tied miért ilyen irányba változott, arról kizárólag te tudsz mondani bármit is.

Miért? Hasznos volt feltenni, így láthatod, hogy kizárólag magad tudsz választ adni az adott kérdésre, és már nem mástól várod a választ.

De még egy gondolat. Ahogy az ember kezd felnőni, úgy kezd egyre élesebben körvonalazódni benne a saját világképe, saját értékrendje, és ezzel együtt jár, hogy ezt ütközteti az addig kívülről kapott világképpel, értékrenddel. Kamaszként mindenki átesik így vagy úgy ezen, felnőttnek gondolja magát, lázad a szabályok, korlátok ellen, meg akarja váltani a világot, vagy éppenséggel kiábrándul belőle, azt gondolja, hogy ő tudja a tutit. Majd idővel a helyére kerül minden, ahogy még jobban megismeri a világot, megtörtént a saját világképének, értékrendjének ütköztetése a többiekével. Megmarad az, ami valóban a saját személyisége, és levetkőződik mindaz, ami indokolatlan, felesleges, hibás.

#4: Igen, ezt teljesen tipikus, általános, valamilyen szinten érthető is, csak éppen nem jó irányba terel.

Zene be, világ ki. Az ezzel a gond, hogy a problémákat nem oldja meg az, ha nem nézel szembe velük. Ugyan rövidtávon megnyugtató, de hosszútávon csak halmozódnak általa a problémák. Tulajdonképpen ugyanezt a „világ ki” dolgot csinálja az alkoholista is, a heroinista is. Pont akkor kellene kikapcsolni a zenét, mikor éppen valami negatív helyzet van, és helyette gondolkodni a megoldásán, és pont akkor lehet átadni a zene élvezetének magad, ha éppen jól mennek a dolgok, nem kell mit megoldani. Persze gondolkodni nem elég a problémákról, azokat tettek is kell, hogy kövessék, hogy változtatni tudj.

Mások véleménye fontos, hiszen nem önmagad határozod meg a sorsod, egy civilizált, társadalomban élő ember igenis ezer szálon függ másoktól. A társadalom, az emberiség pont attól erős, ütőképes, hogy az emberek együtt sokkal többet képesek elérni, mint külön-külön. Ha mindenkinek magának kellene mondjuk egy számítógépet legyártania, hozzá operációs rendszert írnia, hát nem sok embernek lenne számítógépe. De képesek vagyunk összefogni, így elég pár embernek valamit megalkotnia kemény munkával, cserébe meg mi is megalkotjuk azt, amiben mi vagyunk jók. A hétköznapi életben is így van. Ha vannak barátaid, és teszem azt megszorulsz anyagilag, akkor számíthatsz rájuk, örömmel fognak kisegíteni pár ezer forinttal. Cserébe te is örömmel fogsz másoknak segíteni, és nem is csak azért, mert viszonozni fogják a segítséget, hanem a segítségért önmagáért. Ha másoknak más a véleménye, az nem jelenti azt, hogy a mások véleménye rossz. Néha nagyon hasznos, ha valaki más perspektívából, más szempontokat figyelembe véve néz rá arra, amit teszel, és ha nem is értesz feltétlenül egyet vele, te is elkezded vizsgálni, hogy onnan nézve hogyan látszik az, amit csinálsz, így képes vagy hibákat, hiányosságokat meglátni magadban, a tetteidben, ami ahhoz fog vezetni, hogy jobban, átgondoltabban, körültekintőbben fogod csinálni a jövőben. Nagyon fontos, hogy legyenek emberek, akik más szemszögből látják a dolgaidat, és nagyon fontos, hogy lásd azt, hogy ők hogy látják, azaz fontos mások véleménye.

Az őszinteség nem abszolút erény. Ott, ahol a hazugságok rombolják az emberek életét, ott hiány van őszinteségből, és ott lehet erény, ha valaki őszintébb. De nem ez a mércéje a dolgoknak. Ha egy sántának megmondod, hogy „te sánta vagy”, akkor ugyan őszinte voltál, de ez hiba, hiszen ettől senkinek nem lett jobb, viszont ő valószínű egy kicsit szarabbul érzi magát. Ami fontos, az a belső őszinteség, hogy önmagadnak ne hazudj, önmagad tisztában legyél azzal, ami érint. Kifelé inkább az a fontos, hogy amit mondasz, az segít-e a másiknak, vagy éppen ellenkezőleg. Ha az őszinte véleményed segít másnak, hogy észrevegye a saját hibáját, és ha még a véleményedben meg is tudsz mutatni valami alternatív lehetőséget, ami jobb útra tereli a másikat, az erény. Néha viszont pont azzal segítesz, hogy nem öntöd rá a másikra a véleményed, megelőlegezel neki egy pozitívabb bírálatot, vagy éppen csendben maradsz. A stílus sem lényegtelen. Lehet valaki kedvesen, udvariasan, előzékenyen, segítőkészen is őszinte, meg lehet valaki bunkó módon őszinte.

Azt mondod, kitörölted a szótáradból a fontos, kell, kötelező szavakat. Ez a lónak az ő másik oldalára történő átesésének esete. Van, ami fontos, kötelesség, szükség. Itt inkább meg kell különböztetni azt, hogy kinek fontos, kinek kell, ki által kötelező, illetve milyen következménye van annak, ha te nem végzel el valamit. Megint más, ha valami másnak fontos, másnak van rá szüksége, akkor valóban mérlegelned kell. Viszont van, ami neked fontos, a te sorsod, jövőd szempontjából fontos, van ami belső igényből táplálkozó kötelesség. Jó tanuló vagy, és nem egészen érted, miért? Pont ezért, mert valahol tudod – még ha tudatosan nem is gondoltad végig –, hogy nem azért tanulsz, mert a szüleid azt mondták, hogy „kell”, hanem azért, mert ez neked fontos, a te hosszútávú jövődet határozza meg. (Nota bene a szüleid sem véletlenül, puszta szívatásként erőltették és erőltetik rád.) Számodra semmi nem fontos, és semmit nem tartasz kötelezőnek? Mégis valamiért belső kötelességednek érezted, hogy időt, energiát szánj ennek a kérdésnek a megválaszolására, anélkül, hogy ebből az égadta világon bármi hasznod származna. Fontosnak tartottad, de nem más mondta azt, hogy fontos, hanem te magad.

Sőt kimondottan szüksége van az embernek arra, hogy valamit fontosnak tartson, megtalálja, hogy mi az, ami belső kötelessége, mert ez fogja IGAZÁN boldoggá tenni az életben. Oké, az ember boldog akkor is, ha vesz egy új ruhát, kap egy tábla csokit, vagy vesz egy új telefont. De ezek rövidtávon hatnak csak, hosszútávon nem fenntarthatóak. Innen könnyen lehet valaki vásárlásfüggő, és megszokottá válnak ezek, tehát már nem fogják annyival boldogabbá tenni. Tulajdonképpen ez is egy függés, szenvedélybetegség. Viszont ha van valami, a saját célod – tehát ami neked fontos –, és folyamatosan dolgozol érte, akkor a legszarabb helyzetben is képes vagy belőle erőt meríteni. Kirúgtak a munkahelyedről, és nem tudod, hogy miből fogsz a jövő hónapban megélni, nem tudod, hogy mihez kezdj? Értékes embernek fogod magad tartani ekkor is, hiszen a saját célod felé eddig jól sikerült közeledned, és a nehéz helyzetedet ha rendbe teszed, akkor tovább tudod folytatni ezt az utat. Ez erőt ad, kitartóvá, optimistává fog tenni.

Ha más tesz rád kötelezettségeket, más számra fontos dolgokkal kell foglalkoznod, akkor meg kell találni, hogy ez miért van, valóban érint-e téged, jobbá, vagy rosszabbá teszi-e a te életedet, és jobbá, rosszabbá teszi-e mások életét. Mindezt fel kell pakolni a mérleg két oldalára, és ez alapján eldönteni, hogy mit teszel. Lehet, hogy valamiről azt fogod gondolni, hogy ez csak kihasználna téged, ezért számodra nem fontos. De az is lehet, hogy belátod, hogy az adott dolog valóban fontos, és rád nézve előnyös, akár rövidtávú áldozatok meghozatala árán is.

Szóval teljesen jó, ha egy kicsit szkeptikussá válik az ember ebben a korban, lerombol néhány falat, de fontos, hogy megtalálja a saját útjait, megépítse a saját falait, immár nem azért, hogy őt korlátozzák ezek a falak, hanem pont azért, hogy őt segítsék.