Úgy érzem kifutok az időből, és túl későn jöttem rá, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Mihez kezdjek?

Gyermekkorom óta két pálya vonzott igazán, 'A' és 'B'. (Nagyon sajnálom, hogy rébuszokban beszélek, de nem szívesen osztanék meg minden részletet, így is nagy erőfeszítés volt elkezdeni írnom).

'A' irányba nem tudtam érettségi után elindulni rajtam kívül álló okokból, ezért 'C' egyetemre mentem, aminek legalább némi köze volt 'A' pályához. De ezt az iskolát a kezdetektől utáltam, egyáltalán nem áll közel hozzám, és nem tudok belenyugodni, hogy ebben kelljen dolgozom. Még nincs meg a diplomám, bár csak a záróvizsgák vannak hátra, de csak halogatom, tologatom őket, pedig iszonyatosan szeretnék túl lenni az egészen.

26 éves vagyok, és most, ennyi év után ismét elkezdett foglalkoztatni a 'B' pálya gondolata, eleinte csak tudat alatt, mostanában pedig határozottan ez jár a fejemben egész nap. Ezzel a munkával szívesen foglalkoznék, látok benne jövőt, és el tudom képzelni, hogy így élem le az életemet, innen menjek nyugdíjba.

A problémám az, hogy már rég dolgoznom kéne, nem pedig most kezdeni el újra tanulni. Szívem szerint megcsinálnám a záróvizsgákat, és szeptembertől elkezdeném az új iskolát. Aminek sajnos abszolút semmi köze 'C'-hez, így se beszámítás, se gyakorlat, se semmi, azok az évek elvesznek, bár a papír a kezemben lenne, ha végre levizsgázok.

Viszont csak levelezőn tudnám folytatni a tanulmányaimat, kizárólag munka mellett, mert máshogy nem tudnám fizetni az iskolát.

És a kételyeim itt kezdődnek, miszerint nem tudom, hogy egyáltalán kapok-e állást. Az is probléma, hogy a 'C' diplomával kell addig elhelyezkednem, ami egyrészt még nincs meg, másrészt a hátam közepére sem kívánom, harmadrészt nem tudom, hogy akad-e egyetlen munkáltató is, aki tolerálja, hogy munka mellett tanulok, méghozzá egy teljesen másféle pályára.

Abban sem vagyok biztos, hogy bírnám együtt a munkát és az iskolát, arról nem is beszélve, hogy párkapcsolatra egyáltalán nem maradna időm. Jelenleg nincs párom, nem is tudom, hogy valaha lesz-e, és hogy hogy osztom háromfelé az időmet, ha lesz.

A családom nem támogatja a 'B' iskola elkezdését, azt szeretnék, ha sikeresen befejezném a 'C'-t, és abban dolgoznék.

De ha csak arra gondolok, hogy ez vár rám éveken át, egyből a sírás kerülget.

Miért nem jöttem rá hamarabb, hogy nem ezt akarom csinálni? Rájöttem. Első naptól. De egyrészt már akkor túl nagy volt a befektetés ahhoz, hogy csak úgy abbahagyjam, másrészt akkor még láttam esélyt arra, hogy ezzel a 'C' diplomával valahogy visszajutok az eredeti elképzelésemig, 'A'-ig. Arról viszont kezdek 100%-ban lemondani, viszont 'B'-hez ugyan úgy lenne kedvem, mint eddig 'A'-hoz.

Nem tudom, mit csináljak. Napok óta csak ezen agyalok, percenként rám jön a sírás, és keresem azt a percet, amikor mindent elrontottam.

Tudom, hogy ez nem igazi kérdés, tudom, hogy rajtam kívül ezt senki nem fogja tudni megoldani, de a családommal nem beszélhetek erről, hiszen már ismerem a véleményüket. Ők csak racionálisan gondolkoznak, azt látják, hogy ennyi időt és energiát fektettem 'C'-be, akkor maradjak annál. De fizikai fájdalmat okoz a csalódás és a kielégítetlenség, amit érzek, nem erre születtem, nem akarom ezt csinálni!

A barátaim közül még szintén sokan keresik az utukat, tőlük sem várhatok tanácsot, mint ahogy én sem tudok nekik segíteni.

Azt hiszem csak egy kis erőt akarok a folytatáshoz gyűjteni, a lelkem mélyén tudom, hogy mit kell tennem, de sajnos sok minden van a helyzetemben, ami nem rajtam múlik, és félek. Azt hiszem, még soha nem féltem ennyire az életben. Egyszerre érzek bizonyosságot, hogy ez a helyes út, és egyszerre azt, hogy kicsúszott a talaj a lábam alól, és ami eddig biztos volt, az mára teljesen esetleges lett.

Nem vagyok hozzászokva ehhez a bizonytalansághoz, és most nem tudom, mit csináljak.

Köszönöm, ha végigolvasta valaki, tudom, hogy nem vagyok valami érdekes téma.