Tényleg eltúloztam a dolgokat és csak én látom ilyen dramatikusan a helyzetet, vagy igazam van, és van okom a felháborodásra?

Tegnap szüleim úgy érzem, hogy teljesen alám ástak. Volt egy adósságunk, amit nem tudtunk kifizetni. Ezért a házat annak a srácnak a nevére iratták, akinek tartoztak. Úgy állapodtak meg, hogy amíg szüleim élnek, ott lakhatnak, amint mindketten meghalnak a ház autómatikusan a srácé lesz...

Én 19 éves vagyok. Tegnap az ájulás szélén álltam mikor anyum elmondta ezt nekem...

Persze barátoknak kipanaszkodtam magam, arra számítottam, hogy megértenek majd, hogy fel vagyok háborodva... Erre azt kaptam, hogy álljak le a hisztivel, hisz az a szüleim háza, ők a saját pénzükből hozták össze, és semmi közöm nincs hozzá, azt csinálnak vele amit akarnak... Akkor még be is láttam, hogy igazuk van... De vajon tényleg így van ez...?

Ha tegyük azt, Isten ments, de valami történik szüleimmel, akkor én nem lesz hol lakjak... lehet önző vagyok, hogy csak magamra gondolok... de hát ők nincs mitől féljenek...Úgy érzem vannak olyanok is, akik anyagiasnak gondolnak...

Mindenképp elmegyek dolgozni, és elkezdem megalapítani a jövőmet, de most már teljesen kihalt belőlem egy bizonyos biztonságérzet, úgy érzem elárúltak, és egyedül maradtam...