Munkakerülő lennék?

Az ember azért dolgozik, mert pénzt kap cserébe. Ad a társadalomnak valamit, cserébe a társadalom is ad neki valamit. Te főzöl valakinek, cserébe kapsz pénzt, amiből tudsz venni a boltban kaját, vagy áramot, amivel a számítógéped megy. Ez egy sima adok-kapok viszony.

Nem kell dolgozni. Nem kötelez rá senki. Csak akkor nem is kapsz szinte semmit másoktól. Az életedből annyit adsz el, amennyit akarsz, olyan árért, amiért szerinted megéri. Ha nyolc órát dolgozol x pénzért, akkor eldöntheted, hogy mondjuk eladsz-e még négy órát az életedből, cserébe olyan anyagi javakat megszerezve, ami miatt neked megéri.

Az emberek jó része nem szereti különösképpen a munkáját. De idővel megszokja. Igen, úgy tűnik, hogy nagyon kevés szabadidő marad az ember hétköznapjaiban. Pedig azért marad elég idő, csak nem túl hatékonyan használjuk fel. Sokszor érzi azt az ember, hogy a rendszer kihasználja, hogy gürcöl egész nap, cserébe alig kap valami pénzt. Pedig gondolj bele, ha egy lakatlan szigeten lennél, és neked kellene mindenről egyedül gondoskodnod, akkor vajon hány év után lenne autód, fűtött téglaházad vezetékes ivóvízzel? Valójában rengeteg dolgot kapsz a rendszertől, csak mivel ebben nőttél fel, ezek nagy része számodra természetes, észre sem veszed. Fel vagy háborodva, hogy pl. hogy lehet egy üveg bor 1000 Ft, amit egy este megiszol másodmagaddal úgy, hogy szinte észre sem veszed. De próbáltál már bort csinálni?

Oké, ez a helyzet. De lehet ezt persze úgy is csinálni, hogy mikor megfizeted mindannak az árát, amit a rendszertől kapsz – értsd: dolgozol –, akkor is nyerj. Én szerencsés vagyok. A munkám egyben a hobbim is. A legtöbbször élvezem azt, amit csinálok, sőt lehet ugyanezt csinálnám szórakozásként, kihívásként akkor is, ha egy fillért nem kapnék érte. De ehhez kell némi szerencse, meg rengeteg küzdelem is, hogy ilyen munkád legyen. Írtad, hogy filozófiát és fizikát szeretnél tanulni. Lehet, hogy nem vesznek fel. Akkor próbáld újra, tanulj, képezd magad, keresd a lehetőségeket. Lehet, hogy nem fog sikerülni idén, lehet jövőre sem, lehet 30 évesen éred el, hogy az legyen a munkád, ami amúgy is célja az életednek, amit örömmel csinálsz. Még az sem kizárt, hogy lesz fél év az életedben, mikor munkanélküli leszel. De a dolgok változnak, és rajtad múlik, hogy milyen irányba. De aztán lehet, hogy megtalálod a megfelelő munkát, és onnantól arany életed lesz. De mint írtam, ez innen már csak bónusz. Ha nem különösen kedveled a munkád, akkor is többet nyersz, mint amennyit veszítesz ezzel.

Az öngyilkosság nem old meg semmit. Az ember azért gondolkodik ilyenen, mert fél a nehézségektől, a boldogtalanságtól. De a boldogtalanság a boldogság hiánya, amire ez a lépés nem megoldás. Rövidtávú, szűk látókörű döntés, ami nem visszavonható döntés, senki nem nyer vele, viszont számos ember életét teheti tönkre.

Nem, nem gondolom azt, hogy munkakerülő lennél. Talán egy kicsit elkényeztetett, elkényelmesedett, ahogy az összes ember kicsit az – én is – ebben a nagyon kényelmes, csili-vilinek mutatott civilizált világban. Meg gyerek vagy még. Még mások teremtik meg azt a kényelmet, gondtalanságot, amihez eddig hozzászoktál. Most jön az, hogy mindezt ne mások lemondásával kapd meg, hanem magad hozz önmagadért áldozatokat is. Igen, ez elsőre félelmetesnek tűnik. De ha eléred, felnőtté válsz, kiegyensúlyozottá, és nem fogsz félni a nehézségektől, mert tudod, hogy a saját lábadon állsz.

Filozófiát akarsz tanulni? Akkor ideje megismerkedni a sztoikus filozófiával, és megpróbálni aszerint élni, hogy ne az érzelmi állapotod ráncigáljon bele érzelmi alapú döntésekbe, hanem csináld azt, ami a dolgod, azt, ami éppen a következő lépés egy cél elérése érdekében. Tanuld meg a vágyaidat részben elhalkítani, részben összekötni a tetteiddel, hogy ne csak vágyak maradjanak, hanem valósuljanak is meg.

Ha a sztoikusok azt mondják, hogy tedd meg ami a hatalmadban van és utána vállald a következményeit. És ne siránkozz és szomorkodj azért, hogy valamit nem kapsz meg, aminek nem fizetted ki az árat, amiért nem tetted meg azt, amivel hozzá lehet jutni.

Szóval szerintem koncentrálj a céljaidra. Ha fizikával és filozófiával akarsz foglalkozni szedd fel az ehhez szükséges tudásokat. Itt is az elsődleges a nagyon jó angol. Minden angolul van... Legyél jó matekból. Esetleg tudj valamennyire programozni.

Amúgy a szakácsnak lenni sem rossz dolog. Egy megfelelő ember szinte bármit csinálhat tudja azt úgy csinálni, hogy az életét öröm és hála hassa át. Azt a keretet ami a szakács is lehet örömmé alakítani.

ez szép sztoikus szöveg:

[link]

Tehát ha jól értem, a szemszögedből nézve szakácsnak lenni alsóbbrendűséget, vagy legalábbis középszerűséget jelent, és monoton, unalmas életet.

Látszik hogy még nem dolgoztál szakácsként, ha dolgoztál volna, tudnád, hogy ez minden, csak nem monoton. Nincs azzal baj, ha nem akarsz szakács lenni, csak ne nézz ránk úgy, mintha a mi életünk nem lenne élet.

21 éves vagyok, szakács. Éltem Tirolban, Salzburgban, Bécsben. Többször főztem politikusoknak, az Audi elnökének, részt vehettem fontos események, gálavacsorák rendezésében. 21 évesen. Én sokkal inkább tartom ezt életnek, mint azt, hogy egyetemen tengődjek három évig, filozófiát tanulva, majd utána gondolkozva, hogy hol dolgozzak ezzel a végzettséggel. Ne érts félre, nem nézem le az egyetemi végzettségeket. Voltam egyetemista is top egyetemen, de a főzés jobban lekötött. Csak egyszerűen arra kérlek, hogy ne állítsd be a szakácsmunkát úgy, mintha az egy futószalagmunka lenne egy csavargyárban.

> Neked lehet, hogy az öngyilkosság nem lenne megoldás a problémáidra, de lehet, hogy másnak igen

Volt, mikor nekem is megfordult az öngyilkosság gondolata a fejemben.

Akkor és ott nagyon nyomasztónak tűnt a helyzetem, kilátástalannak, fatálisnak. Így évekkel később azt mondom, egy ideiglenes akadály volt, ma már lényegtelen kérdés, mert egészen más irányba ment az életem. Mai szemmel nézve akkor és ott nagyon beszűkült látókörrel néztem a lehetőségeimet.

Másik oldalról, nem is rólad van szó. Neked lehet, hogy megoldás, de elég önző megoldás azokkal szemben, akik körbevesznek. Oké, neked akár kényelmesnek tűnő megoldás is lehet, de mi van azokkal, akik jobban, vagy kevésbé jobban, de szeretnek. A szüleidben, barátaidban mégis mekkora traumát okozna ez a fajta megoldás.

Meg mint írtam, te félsz attól, hogy az életedben kevés öröm lesz, hogy kevés mozgástered, szabadságod marad. Ha öngyilkos leszel, akkor ezt biztossá teszed. Úgy halsz meg, hogy esélyt sem adtál, hogy jobbá tedd az életed, hogy egyáltalán élj, és úgy haltál meg, hogy életedet a biztos kudarc állapotában zárod le. Pont ez az, ami igazán traumatikus azoknak, akik életben maradnak. Könnyebb elengedni valakit, akinek jó élete volt, emberhez méltó élete volt – ide értve azt, hogy elérte azt, amit lehetett, leküzdötte az akadályokat, kihasználta a neki adatott időt –, mint azt, aki fiatalon, egy ideiglenes akadályba bukott el véglegesen, úgy hogy nem ért el semmit, nem élte meg azt az életet, amit megélhetett volna.