Azért ilyen az életem, mert régen egy mocsok voltam?

Az alsos gyerekek mind hulyek, de meg a nagyobbak is. Ha te nem szivattad volna a dadogosat, akkor valaki mas megtette volna helyetted. En is elkovettem sok dolgot ocsem ellen, amit banok.

Sosem voltam rossz gyerek, soha nem verekedtem. Általános elején egyetlen ilyen gyerek volt, mint amilyennek te leírod magad, de őt úgy vágtuk ki az osztályból közösen, hogy csak nyekkent. Az ott valóban egy kis közösség volt, pedig csak elsősök voltunk. Aztán ahogy telt az idő, kiderült hogy korai volt 6 évesen elkezdenem a sulit, mert még nagyon nem kívántam, max a hátam közepére. Egyszerűen nem tudta lekötni a figyelmem egyetlen tantárgy sem, talán még a testnevelés úgy ahogy... Ezért hát "jól képzett", szovjet érában edződött oktatóm tanácsára két lehetőség állt rendelkezésemre. Megbuktatnak és osztályt ismételek, vagy átiratnak máshová. Engem...csak mert oly méretű közönnyel viseltettem az ő tudásukkal szemben, amilyet még nem tapasztaltak. Így hát jött az iskolaváltás és a problémák. Ott már nem úsztam meg, kiközösítés, verekedések, csúfolódások. Azt hittem egy másik bolygón vagyok. Egy nagyon aranyos kisgyerek voltam, vigyorgós, játékos, beilleszkedésre képes, csajozós. Ennek ellenére minden rosszat megkaptam és aztán jött még ráadásnak a várva várt fordulat. Egy ilyen srác mint te, úgy gondolta egyik nap lerendez. Jóval magasabb és erősebb volt, ő volt a helyi kiskirály, az ottani lányok nagy kedvence. Aznap súlyosan megsérült, persze konkrétumot nem írok le, de semmi életveszély, vagy ilyesmi, csupán örök nyom... Szerencsém volt, járhattam volna én is rosszul, de sikerült megvédenem magam. Attól a naptól kezdve megpecsételődött a sorsom az oktatók szemében, mert hiába voltam én az, aki csupán annyit tett, hogy megvédte magát egy agresszív kis féreggel szemben, ő szenvedett el sérüléseket. Pontosan 5 évre rá fellángolt a gyűlölet a srácban és újra nekemugrott... Még mindig magasabb, erősebb volt, én pedig ismét meg kellett hogy védjem magam. Az élet úgy hozta, hogy ismét szerencsém volt, alulmaradt és újra megsérült ugyanott és ugyanúgy. Persze már elég nagyok voltunk, hogy ne az legyen mint 5 évvel ezelőtt és nem került reflektorfénybe az eset. Nagyjából 1 év maradt hátra az általánosból, de soha többé nem ért semmilyen inzultus. Hogy okozott e bármilyen traumát a srác nekem? Valószínűleg okozott volna, ha nem védem meg magam. Volt egy hatalmas előnyöm, ami inkább volt hátrány, de erről senki nem tudott. Ő egy nagyon gazdag családból származott, míg én egy szegényebb családból, ráadásul az apám sokszor élte ki az agresszióját rajtunk. Olyan voltam mint egy időzített bomba, persze az a srác mit sem tudhatott, hiszen soha nem tudott a családi problémáimról senki. Ennek ellenére soha de soha nem voltam senkivel sem agresszív, sőt... Amikor mindkét alkalommal jött, az az elfojtott düh jött ki rajtam és talán az is segített, hogy megússzam egyetlen karcolás nélkül. Egy életre viselni fogja a következményeit a saját agressziójának. Hogy mi ebből a tanulság? Sokféle tanulságot lehetne levonni, de mivel a kérdésedre írtam le a történetem, így annak fényében is vonok le következtetést. Ki így, ki úgy, de viselni fogja a következményét annak, amit tett. Mondhatnám akár azt is, hogy sem az a srác, sem pedig én nem voltam hibás, ahogyan te sem. Van egy rendszer, ami arra kötelez, hogy iskolába járj. Ott vannak oktatók, akik felelősséggel tartoznak a rájuk bízott gyerekekért. Mivel a nap majdnem felét ott töltik a gyerkőcök, így joggal várhatná el az ember, hogy nem csupán humán és reál, hanem erkölcsi oktatást is kapnak. Viszont tudjuk hogy az egész rendszer el van xarva. Az iskola általános oktatást ad, nem számítanak az egyének, nem számít semmi sem ami egyéni. A szülők a fennmaradó fél napban sem tudják nevelni a gyerekeket, mert hulla fáradtak. Az oktatók egyik fele nem helyesli az orosz iskolarendszert, míg a másik azt, hogy nem kapnak megfelelő anyagi juttatást. Senki sem elégedett azzal, ami van, senki nem elégedett semmivel! Hogy ki a hibás minden ilyen és hasonló esetben? Az aki fenntartja a rendszert és nem hajlandó változtatni. Mondanám, hogy ne emészd magad, de azért nem árt, ha marad benned egy kis együttérzés a sráccal kapcsolatban. Már tudod hogy mi a helyes és mit kellett volna tenned, hidd el ez bőven elég. Neki nem biztos, hogy elég (lenne), de ezzel már ne törődj. Ez a múlt. Ha elég intelligens lett a srác, már neki is fel kell fognia, hogy ki az igazi felelős. Ami történt és ahogy alakult utána, az mind hozzásegített, hogy az legyél, aki vagy. Egy ember aki megtanulta, hogy mi az ami helyes. Ha nem így alakult volna, talán még ma is ugyanaz az ember lennél, ezt azért ne felejtsd el. Minden rosszban van valami jó...

lehet igen, lehet nem ezt csak a jó Isten tudja...