Miért ne legyek öngyilkos? Te vajon tudnál így élni?

Jaj, hát te aztán egy elég szerencsétlen típus vagy. :( A családod is ugyanezeken a dolgokon ment keresztül, mint te. Megérné nekik még nagyobb bánatot okozni ezzel?

Az egészben csak a testi adottságaidról beszéltél, de egy szó sem esett a személyiségedről, arról, hogy vannak-e álmaid, mit szeretsz csinálni, vannak-e barátaid?

Láss túl azon, hogy szőrös vagy, hogy asztmás. Ezek tényleg szar dolgok, de attól még te nem vagy rossz.

Nagyon sajnálom, hogy ennyi rossz dolog történt veled, bár ezzel gondolom még nem sokat segítettem. Az első válaszolóval egyetértek, csak a testedben való kivetnivalóidat soroltad fel, ami nem ad indokot arra, hogy eldobd magadtól az életet.

Ott van a családod, a leírtakból azt szűrtem le, hogy közel állnak hozzád és szereted őket.

Hogy miért ne legyél öngyilkos? Egyszerűen egy önző dolognak tartom. Magad mögött hagysz egy csomó embert, akiknek fontos vagy és imádnak téged. Rohadtul hiányoznál nekik és féltékenyek lennének: a szüleid mindenkire, akiknek fiuk van, a bátyád (vagy akár a többi tesód is, nem tudom hányan vagytok) azokra, akiknek öccsük van, a barátaid nem fogják a helyüket találni, mert nem vagy közöttük. Az életük része már csak a hiányod lesz. Egy űr, amelyet már senki nem fog betölteni. Gondolj bele: minden reggel, amikor felkelnek az első dolguk az lesz, hogy megkérdezzék maguktól: miért? A saját hibájuknak fogják tekinteni az elvesztésed!

Egy kissé személyes megjegyzés: egyszer kíváncsiságból megkérdeztem az anyám, mit tenne, ha meghalnék (nem öngyilkosság!). Azt mondta végezne magával. Nekem van egy testvérem is és a megrázó az, hogy bármelyikünk halála után őt nem érdekelné a másik gyerek, mert nem tudna a tudattal élni, hogy elveszítette akár az egyikünket is.

Talán nálatok nem ez lenne a helyzet, de a családod életének része vagy már 19 éve. A szüleid felneveltek, szeretnek úgy ahogy vagy. A leírtak ellenére bizonyára harmonikus a kapcsolatotok, tudod hogy ezért mások mit meg nem adnának?

Biztosan vannak hobbijaid, céljaid, könyvek, amelyeket imádsz elolvasni, zene, ami megnyugtat bármi is történjen. Vagy akár illatok, képek, filmek, amelyek jó hatással vannak rád. Emberek, akikkel még nem találkoztál és ha megismered őket, életre szóló barátságokat köthetsz. Szerintem az ilyen dolgokért érdemes élni, mert hat láb mélyen már nem lesz, aki fogja a kezed és melletted legyen.

A második válaszolóval egyetértek ezt leszámítva:

"A leírtak ellenére bizonyára harmonikus a kapcsolatotok, tudod hogy ezért mások mit meg nem adnának?"

A harmonikus kapcsolathoz mellé viszont akkor jár mindazon szerencsétlenség is, ami a kedves kérdezővel megtörtént. Vajon még így is annyira vágynának rá mások? Gondolom, hogy nem ez volt a célod, csak nekem ilyenkor az az érzésem van (ami sajnos tipikus emberi magatartás), hogy hú ezért meg azért milyen szerencsés vagy, ez meg az másoknak nem adathatott meg stb. (A legtöbben hozzá is teszik, hogy igazából mi bajod is van?). Ez az a szint, hogy itt Európában mondjuk egy ember sem érezheti rosszul magát az életében soha egyszer sem, mert van Afrikában egy éhező kisgyerek ami mit meg nem adna, hogy az ő helyében legyen.

Kedves kérdező!

Párommal szinte ugyanezek a dolgok estek meg mint veled, azzal a kivétellel,hogy mindkét szülője meghalt! Teljesen véletlenül, pár hónap eltéréssel.

Kihullott a haja foltokban /egy autoimmun betegség miatt/

+ ezer más probléma,amik mellett úgy gondolom a tied igencsak eltörpül!! Mégsem fordult meg a fejében az öngyilkosság,sőt...csodálom őt hogy ezek után 0 forinttal is talpra tud állni. Mert szó szerint mindenét elveszítette. Lehet nem 19 éves, hanem 30, de kezdhet előlről mindent felépíteni. Tudom ez ember függő is, és erősnek kell lenni hozzá, de te még fiatal vagy.

Erősítsd meg magad,lelkileg hogy aztán senki és semmi ne tudjon megtörni,és senki nem tudjon eltaposni!

Rohadt igazságtalan néha az élet, de bármilyen akadályt is gördít eléd, annak oka van. És mindenből talpra lehet állni! Mindent túl lehet élni! A te problémáidtól nagyobbakat is! Szóval fel a fejjel...

Harmadik válaszolónak szeretném tisztázni a véleményem: nekem úgy jött le, hogy bensőséges kapcsolatot ápol a családjával. Fontosnak tartja őket az életében, s ha egy rossz fordulat történt a szeretteivel, az már az öngyilkosság gondolatát is felvetette benne. Ezért gondolom azt, hogy a sérelmek nem taszították el egymástól őket, sőt a kötelékeken csak erősítettek. Tapasztalatból tudom, hogyha a hozzátartozóidat majdnem elveszted, s végül mégis sikerül az életbe visszahozni őket, -testi veszteségekkel-, több időt fordítasz rájuk, s jobban közeledsz feléjük. Ez az én benyomásom az én helyzetemet tekintve, de ha a kérdező élete nem ilyen mederben folyik, elnézést kérek hogy az én sémámat vetítettem rá az ő esetére.

Lehet, hogy a megfogalmazással volt probléma, de csak arra akartam rávilágítani, hogy a kérdezőnek igenis van egy biztos háttere, egy kis közösség, melyre bátran támaszkodhat.