Baj, ha nincsenek barátaim?

Figyelem, kisregény következik.

Összesen egy olyan barátnőm van, akivel már évek óta napi szinten beszélek (viszont vele nem tudok elmenni sehova, mert másik városban lakik). Általánosban volt két nagyon jó barátnőm, néha még írunk egymásnak pár szót, de már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot.

Most a gimiben lett egy egész jó barátnőm, de ő elég depressziós, magába forduló, vele néha találkozom (azóta magántanuló lett).

Még van két gimis "barátnőm", velük igazából csak azért vagyok, hogy legyek valakivel, de szerintem ezen még egy hülye is átlát már.

Neten is megismerkedtem még valakivel, akibe szinte belezúgtam (azt sem tudom hogy néz ki, csak leveleztünk). Most azt játssza, hogy hónapokkal később ír vissza (most pl fél évig nem írt), szabályosan megőrjít már, hülyén hangzik, és nem fejtem ki jobban, de elég nagy törést okozott bennem ez.

Azon kezdtem már igazából gondolkodni, hogy nincs is értelme barátságot kötni, mert úgyis mindenkitől eltávolodok, ami nagyon fáj. Mi lenne, ha inkább szándékosan távolodnék el mindenkitől 1-2 embert kivéve?

Baj-e, ha nincsenek barátaim? Mennyire vált ki szánalmat az emberekből? Engem alapvetően nem zavar, csak néha rádöbbenek, mennyire egyedül vagyok.

És esetleg más is van ezzel így? :(

16/L