Lelki öregség? 18/l

Szoktam azon gondolkozni, hogy annyira nem illek bele a mai felfogású emberek társadalmába, hogy, bár én keresztény vagyok, -csak már évek óta nem járok templomba, de azért az alap erkölcsi értékeikben hiszek- lehetséges lenne, hogy az én lelkem öregebb, mint a tinicsitriké (szépen fogalmaztam). A Föld populációja nemrég ugrott meg, a nagyobb rész fiatal lelkekből áll...

Mások csak a pasikon, meg a divaton problémáznak, én meg... Tudom, mindenki azt gondolja magáról, hogy ő különleges, más, mint a többi. Én is. Pedig voltak depis hónapjaim, amikor nem néztem meg, jön-e autó, az átkelés előtt, hisz' úgyis mindegy.

Sokan mondják, hogy ilyen korban a bulizással voltak csak elfoglalva, de engem az nem köt le, én filózni szeretek, megismerni eszmeáramlatokat stb., de főként magamat. Célokat tűzök, 18 éves létemre megírtam a bakancslistám, mert szerintem nem 30 évesen kell úgy felkelni, hogy ki vagyok és mit akarok. Mondhatjuk koravén b*****lan k****nak is.

A boldogságot nem hiszem, hogy megtalálom az életben. Nincs.

A családom széthullóban, a barátaim se a régik, elkerülünk más városba, tesóim megnősültek, apám sose tudta kimutatni az érzelmeit. Én családot nem akarok. Nem vagyok karrierista, csak tudni szeretnék. Mármint olyan témákban pl. pszichológia, amik érdekelnek. Nem életcélom felszedni egy milliomost, és valami villában a vitrinben lenni, akit mutogatni lehet.

Keresem az igazi emberi kapcsolatokat.

Mi van velem?Baj rendesnek lenni?