Mit tegyek? Sokal roszab helyzetben is vanak emberek de általánoságban jobban szomorú vok mit csináljak? :S
Te szent ég.
Vegyük sorra.
Marha rossz a helyesírásod, de ennyi bukás után nem csodálom. A csajok persze, hogy lekopnak, nem vagy túl nagy parti, barátom, hogy 19 évesen háromszor buktál, és az életnek egyetlen területén sem vagy egy lángész.
Szóval rendezni kellene a soraidat.
Először is: ezerrel a tanulásra koncentrálni, csak az lebegjen a szemeid előtt, hogy szedjed sorra a ketteseket, nem kell jobb, csak meglegyen. Ilyen idősen már ne számítsanak a szülők, magadnak tanulsz vagy nem, és te élvezed az előnyeit, vagy te szívod a fogad, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem az édesanyád vagy az édesapád.
Azzal is fel lehetne hagyni, hogy anyádat szidod, gondold el, ő nevelt fel téged, hogy apád elment, persze őt se hibáztasd, mindenki meghoz egy döntést, ahogy a legjobbnak látja. Gondolj bele, hogy jobb ez így annál, hogy minden nap veszekedés lett volna esetleg, vagy ne adj' Isten verekedés.
Anyukádat ne butázzad, mert először is, te sem vagy egy lángész, másodszor azért már ő letett vmit az asztalra, míg te semmit sem. Harmadrészt pedig szabad nála okosabbnak lenni, de nem azért, hogy őt a földbe döngöld, hanem azért, hogy segíts neki. Ennél okosabb már úgysem lesz, csak szenilisebb, ahogy öregszik, neked pedig az egyetlen édesanyád, szeresd és segítsd őt.
Valamint találj ki új hobbikat, időtöltést magadnak, de ne a tanulás rovására, csak olyanokat, amiktől jobban éreznéd magad, amit érdemes várni a tanulás után.
Lépj ki a kamaszkorból, mert bár még középiskolás vagy, de a korod szerint lassan illene felnőni, azaz legyél felelősségteljesebb. Csináld meg az érettségit, mert az nagyon kell egy férfinak, ha nem akar manapság éhenhalni később, ez a minimum, és menj el dolgozni. Látod, most is édesanyád tart el téged, még így is, hogy szidod, különben megnézhetnéd magad, gondolj bele, úgyhogy szerintem az a minimum, hogy hálával tartozol neki, és felhagysz a szidásával sürgősen. Persze, ehhez fel kell nőnöd, hogy ezt megértsd.
Miután így rendezed ezeket magadban és magad körül, hidd el, jobban fogod magad érezni, és a sikerek is megjönnek. Ne a szülőket, illetve mindig másokat okolj mindenért, felnőttél, változtasd meg a gondolkodásod, tudsz magadon ilyen módon segíteni, ahogy leírtam, úgyhogy hajrá, csak rajtad múlik.
24/L
Írj privit, barátkozzunk, hátha fel tudlak vidítani egy kicsit ;)
Nézzük a pozitív dolgokat:
ez még csak a félév, még javíthatsz,
továbbtanulásnál ezt az évet még nem nézik.
És gondolkodj egy kicsit pozitívabban, mindig vannak lehetőségek, csak látni kell őket. A célokat meg, meg kell találni, hogy azok motiváljanak.
Azért ne felejtsd el hogy anyád nélkül sehol nem lennél, még ha idegesítő is, hogy lehet olyat mondani hogy utálod? Ő is állhatna így hozzád, de akkor már az utcán lennél a csövesek közt.
Ha miatta nem tudsz tanulni akkor én azt mondom keress diákmelót (lépj be ilyen szövetségbe, fürgediák vagy több másik is van), mellette tanulhatsz és egy olcsó albérletre is futná ha összeállsz pár másik sráccal, vagy kolesz is megoldás lehet.
Én is az első válaszolóval értek egyet.
Édesanyádat pedig, ha ennyire utálod, akkor menj el otthonról és próbálkozz egyedül tanulni, dolgozni, megélni. Akkor majd kiderül mekkora szükséged is van az édesanyádra, amire így nem fogsz rájönni, csak, ha már nem lesz melletted. Könnyű őt hibáztatni a saját problémáid miatt, arról nem ő tehet, hogy téged nem érdekel semmi. Magadban keresd a hibát, ne benne.
Vagy szabad apucihoz menni, hátha ott könnyebb lesz sorod.
"nem volt kedvem átnézni a heylesírási hibákat meg ugy átsem olvastam az egészet"
Mi pedig azért olvassuk el háromszor egy idegen írását a benne foglaltak megértéséhez, mert te nem vagy képes arra, hogy egyszer átolvasd a saját írásod?
Amúgy le a kalappal a helyesírásodért...
Nem vagy véletlenül hátrányos helyzetű kisebbségi?
Bár a legnagyobb gondom az lenne hogy nem szeretek olyan fudeszépen irkálni...
Áltánosban volt olyan osztályom hogy én tudtam a leghelyeseben irni legjobb voltam nyelvtanból csak ma már anyira nem izgat hogy ha féreirok valammit de most nem ezen van a lényeg hogy hogy irok.Mielöt mondanátok hogy "jo hüyle osztály lehetet" hát nem volt az telivolt jotanulokal jo sulba jártam szigoru is volt.Na csak ezt akartam a végére még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!