Vannak itt olyanok akik játékfüggők voltak? (World of Warcraft, mmorpg, stb pc játékok)?

Én a vidó játékok világába már ovodás koromba csöppentem bele amikor is bátyám vett magának egy playstation 1-est, akkoriban még csak néztem ahogy játszik de később mikor már kaptunk többi testvéremmel akkor már nyáron képes voltam hajnalok hajnalán felkelni hogy játszhassak több órát de mára hálistennek ma már nem játszom 1-2 óránál többet mert 18 éves koromban rá jöttem hogy hiába játszok végig 1000+1 videó játékok mégis marad egy fajta üresség bennem amit nem tölthet be a videójáték úgyhogy már nem játszom annyit hanem inkább bringázok egy barátommal vagy a szerelmet hajkurászom ami úgy tűnik most nagyon is sikerült :)

Ez az én kis történetem!!!

Én is hasonló cipőben járok, MMORPG-függő vagyok. Név szerint Gates of Andaron. Tudom, a játék színvonala a béka segge alatt van, alsókategória legalja.

Barátom mutatta a játékot, elsők között voltam, akik elkezdték, 1 hétre rá a magyar szerver indulásától, már játszottam én is. Valójában nem is tudtam, hogy mibe kezdek bele. Nem volt gond a társasági és a szociális életemmel, barátok, haveri összejövetelek mindig is megvoltak, sosem zártak ki semmiből. Ahogy kezdtem felfedezni, jobban megérteni a játékot, egyre több és több sikerélményt adott nekem. Ez így ment hónapokig, bár a haverok, péntek esti kiruccanások, bulik még mindig megvoltak. Másfél évig így ment ez, ahogy hazaértem egyből irány a gép, majd este tízig nincs megállás, ez alól kivételek csak az előbb említett péntek esték, stb. voltak. Ez még nem is volt olyan vészes, ahhoz képest ami ez után történt. Bár MMORPG, mégis jobbára egyedül, többi játékost kerülve játszottam. A fordulópont akkor következett, amikor egy nagyobb céhhez, klánhoz (magyarul társasághoz) csatlakoztam. Ettől kezdve minden megváltozott. A péntek estéket, a hétvégi bandázást felváltotta a játék. Nem bírtam elszakadni. Leginkább akkor kezdtem ezt észrevenni, amikor nem csak a saját szüleimnek, hanem a barátaimnak is hazudtam, hogy miért nem tudok nekik segíteni/velük kimenni. Úgy éreztem, hogy a játékban szerzett sikerélmény messze-messze felülmúlja a barátokkal eltöltött időt. Kifogásokat kerestem, hogy most éppen miért nem érek rá. Társasági életem, tanulmányi eredményeim megközelítették a nullát. Amikor nem jutottam géphez hihetetlen aggresszív voltam, volt hogy tárgyakat burogattam, mással kiabáltam mindenfelé ok nélkül. Amikor végre leültema gép elé, mindig valami olyan érzés kerített hatalmába mint amikor a drogos megkapja a napi adagját, de tényleg. Felfoghatatlanul jó érzés volt. Nem bírtam abbahagyni, egyszerűen nem untam meg, 12 óra játék után sem, hiszen a többiek is ugyanúgy ottvoltak, nem bírtam elszakadni tőlük. Amíg játszottam, - teljesen mindegy mennyi időn keresztül - végig egy felfoghatatlan érzés volt bennem, de nagyon-nagyon boldog voltam ettől az érzéstől. Eközben persze a játékban sosem tudtam megelégedni magammal, mindig voltak, akik erősebbek nálam, és én ezt nagyon nem bírtam. Itt jött a második fordulópont, amikor már valós pénzt is öltem a játékba. Konkrét számot nem fogok mondani, de csak hogy valami elképzelésetek is legyen, jelenleg már 6 számjegyből álló (forintnyi) összegnél tartok. Most itt vagyok négy évvel később, gyakorlatilag most is teljesen ugyan ez megy, nem is értem miért írtam múlt időben, talán így könnyebb volt megfogalmazni. Társasági életem nincsen, értelmes jövőképet sem tudok összerakni, néha-néha aludni sem tudok, mert azt várom, hogy végre reggel legyen és folytatni tudjam. Testalkatom, fizikumom borzasztó, mivel az izmaimat nem használom, állóképességem nincs. Nem tudok kapcsolatokat kialakítani, mivel a számítógépen kívül nem tudok más témakörhöz hozzászólni. Többször próbáltam abbahagyni, legsikeresebb próba is csak 2 hónapig tartott. Teljesen a hatalmába kerített. Utóbbi napokban elgondolkoztam, hogy talán el kéne menni egy pszichológushoz, de nincs valamiért nincs hozzá bátorságom. Teljesen tönkretette a fiatalkoromat, jelenleg 19 éves vagyok, idén érettségizem. Leszokni nem tervezem, elképzelésem a jövőről nincsen.

Leírom én is a történetemet, az előttem lévő hozzászállásokból szépen látszik, hogy miért is lesz függő a függő, és hogy miért olyan nehéz azt befejezni. Kicsit másra fogom kihegyezni a történetet, mint a játék, remélem tanulságos lesz.

Én az ex-metin2 függők táborát erősítem. Mikor 9.-es voltam, akkor mutatta az egyik osztálytársam, elkezdtem vele játszani, találtam egy kis csapatot, játszottam velük, a csapat szétment 1-2 hónap alatt, meguntam és be akartam fejezni (na de milyen történet lenne ez, ha itt érne véget :D). Szóval ekkor, az utolsónak szánt estémen még segítettem a játékban egy gyereknek, erre ő felhívott skype-ra, hogy beszéljünk. Felmentem, elkezdtünk hülyéskedni, megkedveltük egymás társaságát és hát az lett a vége, hogy tovább játszottam, de már vele. Innentől kezdve majd 4 évig brutális függőség következett. Az említett egyén, előttem 1-1.5 évvel befejezte a játékot (bár rajta kívül álló okok miatt, értsd: kibannolták), de én érettségi szóbeli előtti két hétig játszottam. Minden egyes hétköznap, amikor valami koholt indokkal nem maradtam otthon, hogy játszhassak, akkor bementem az iskolába, persze reggel 4-kor keltem hogy játszhassak suli előtt is 1-2 órát és ahogy hazaértem estig nem létezett más. Péntekek úgy néztek ki, hogy ahogy hazaértem leültem játszani és általában szombat délután elmentem aludni, de volt olyan is, hogy csak vasárnap. Nyári szünetekben több nap alvás nélkül szinte folyamatosan. Ez ment úgy 3 évig. Az eleje közel sem volt ilyen vészes. Mikor az érettségi előtt álltam, akkor már kicsit untam a játékot és elgondolkoztam, hogy nem kéne elcseszni az érettségimet emiatt, szóval tönkretettem a karaktert, hogy még ha el is csábulok se tudjak visszamenni, hát ez jó döntés volt, mert többször is próbáltam visszamenni, de teljesen nulláról indulva hamar meguntam. Két hét alatt, a szóbeli tételek 60-65%-át megtudtam tanulni és lett egy átlagos érettségim. Ezután jött egy OKJ tanfolyam, de előtte volt egy nagyon hosszú nyári szünet. Ez volt a fordulópont az életemben. Nem volt játék, nem tudtam mit csinálni, csak gondolkodni, hogy mit is akarok az élettől. Addig mindig úgy képzeltem, hogy majd elmegyek valami főiskolára átszerencsétlenkedek kettesekkel, lesz papírom és jól keresek, persze mindeközben játszhatok. A hónapok alatt rengeteget gondolkodtam és arra jutottam, hogy ha egy játékban képes voltam ekkora kitartást és teljesítményt felmutatni, akkor a valóságban is képes vagyok erre. Így hát életem leghatalmasabb fájába vágtam a fejszémet. Kitaláltam, hogy csillagász leszek, hisz gyerekkoromban is sokat álmodtam erről, melyik gyerek ne akarna az lenni? Megnéztem mi kell hozzá, hát az első dolog, amit szívből gyűlöltem, fizika. Ott elszomorodtam, letettem róla, aztán jött megint két hét gondolkodás, ami alatt rájöttem, hogy régi tanárom okosan mondta, függőség sose szűnik meg, csak maximum szünetelődik. Gondoltam, hogy felhasználom ezt. Kicseréltem a metin2 iránti függőségemet, a fizika irántival. Ez persze több hónapos folyamat volt, de sikerült. Ahogy elkezdődött az OKJ, megkértem régi tanáraimat, hogy segítsenek, elmondtam mit szeretnék és ők megtették, segítettek, gondolom látták, hogy komolyan gondolom. Tettem két újabb tárgyból érettségit, majd felvételiztem fizikusnak és felvettek. Ennek már pár éve. Azóta kiemelkedően teljesítek és a fizika lett az életem. Jelenlegi célom a doktori fokozat megszerzése, de addig még nagyon hosszú út áll előttem, de tudom, hogy képes vagyok rá. Egyébként a cimborámmal, akit a történet elején emlegettem, mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ő főiskolára jár és ő is vinni fogja valamire. Mai napig szoktunk játszani ezzel-azzal, de semmi komoly függőség csak pusztán kikapcsolódás. Szoktunk szakmai dolgokról beszélgetni, mert valamilyen szinten összeér az ő és én általam tanult dolgok. Összefoglalva, én egyáltalán NEM bánom azt a négy évet. Életem legszebb évei voltak. Felfedezni egy egészen új világot, közben új embereket megismerni, akikből még barát is lett, remek volt. És ami a legfontosabb, ez az ostoba játék megmutatta nekem, hogy mire vagyok képes. Enélkül nem tartanék itt. Egyetlen percét sem bántam meg. Utólag kiszámoltam, a játékban töltött percekből, hogy ~1 évet voltam online a játékban. Itt ütött ki az, hogy három dolgot csináltam 24 órában három évig, mégpedig: iskolába jártam, aludtam és játszottam. Egy dolgot még megjegyeznék, ami fontos lehet: Ha nekem sikerült, akkor mindenki képes rá. Szóval hajrá, nincs lehetetlen csak tehetetlen. Egyébként én is 6 számjegyű összeget öltem a játékba az évek során, ami talán nem tűnik soknak, de mi nem vagyunk egy gazdag család, szóval ez is elég megterhelő volt. Kétszer akartak beutalni a pszichiátriára különböző okok miatt, de egyszer sem mentem el. Ezt se bánom, kitudja mi lett volna, ha úgy ítélik, hogy gyógyszeres kezelés kell és valami drogos akármi lettem volna. Maga a beutalás nem játék miatt történt, hanem volt egy pánikrohamom. Az egy durva nap volt, annak is megvan a története, de ez is megszűnt hála a jó égnek. Azt nem tudom, hogy e-mögött a játék állt-e, mert lehetett más is, de az már nem ide tartozik. Ja és igen, egyetlen negatívuma volt ennek az egésznek, az pedig az, amit szegény édesanyámnak el kellett viselnie miattam. Nagyon toleráns és megértő volt velem, pedig nem ezt érdemeltem, nem tudom én szülőként képes lettem volna ilyen mértékű toleranciára.

Én se akartam ilyen hosszúra, de ezt jól esett leírni. Kezdem érteni, hogy miért járnak az emberek pszichiáterhez meg ilyen anonim klubokba. :D Szociális életem még mindig nincs, hiszen mint már írtam, még mindig függő vagyok, csak más a függőségem tárgya. Ez már a tipikus karrier vs. élet kategória a játék vs. élet kategória helyett.

Konklúzióként: Nem tudok jó módszert mondani arra, hogy hogy lehet leszokni, de arra szerettem volna rámutatni, amit már egyszer említettem, NINCS lehetetlen, csak akarni kell és képesek vagytok bármire, lehet néha kell egy kis noszogatás, de mindent el lehet érni. Ami nehéz, az az hogy ennek a módját meg is kell találni. Sok sikert mindenkinek hozzá!