Nincs egy pici lelkiismeretfurdalásotok, ha valami drágább dolgot vesztek meg?

Arra gondolok konkrétan, hogy ha mondjuk vesztek egy 20-30 ezres új telefont, vagy valami olyan élvezeti cikket, ami tulajdonképpen nem létszükség, és megtenné a régi is, de azért megveszitek, mert egyenlőre megtehetitek, akkor nincs egy kis lelkiismeretfurdalás félétek, hogy hát más meg a villanyszámlát sem tudja kifizetni stb.? Nekem néha szokott lenni. Szerencsére az én családomat nem érte el a válság, mármint ugyanúgy élünk hál' Istennek, mint válság előtt, mindenkinek megvan a munkahelye stb. Hozzáteszem azért nem gazdagok vagyunk, hanem egy teljesen átlag színvonalon élő család (jó relatív mi az átlag). De annyian vannak, itt is egy csomó panaszt lehet olvasni, hogy nem tudják fizetni a válság miatt ezt meg azt, így szegényedtek el, úgy adósodtak el. Én nagyon sajnálom az ilyen helyzetben lévőket, és ezért néha lelkiismeretfurdalást érzek, amikor például egy nagyobb 10-20 ezer forint körüli összeget adok ki valamire, amire tulajdonképpen csak azért van szükségem, hogy magamat boldoggá tegyem vele. De amíg megtehetem miért ne tenném, nem? Ki tudja, lehet holnap elüt egy autó, és akkor meg miért hezitálnék, hogy megadjam-e magamnak azt, ami ahhoz kell, hogy boldogabbá tegyem saját magamat. Viszont emiatt furdal is picit néha a lelkiismeret. De plussz munkákat is szoktam vállalni, amiből plussz bevételem is származik a fizetésem mellett, és így azzal szoktam magam nyugtatni, hogy hát végül is ez az összeg, amit elköltöttem, nem a fizetésemből jött le, hanem a plussz munkából szerzett pénzből, és így olyan, mintha ingyen lenne. Félreértés ne essék, nem szórom a pénzt, sőt nagyon spórolós típus vagyok mindig megnézem mire mit költök, de vannak olyan dolgok (hobbi mondjuk) amire vágyom, és ha meg akarom venni, akkor megveszem, még ha drágább is (nagyon ritkán). Csak én vagyok ilyen fura gondolkodású, vagy másban is felmerül ilyen?