Hogyan léphetnék ki ebből a folyamatból?

A múltamra mindig úgy tekintek, mint tanulási folyamatra/kudarcok sorozatára/éretlenségre, tudatlanságra. A jövőt mindig az összes vágy beteljesüléseként látom, egy nagyon ideális képnek. A jelent pedig úgymond egy "felvilágosult"vagy legalábbis "jobb" szakasznak, ami összeköt a jövővel, és "felkészít" rá. Ugyanakkor a múlt mindig sötét lesz, és az a fényes jövő sosem jön el, és ez a várakozó, tervezgető, felkészülő folyamat mindig jelen van. Ha visszatekintek, egy egyre jobb életet látok, tehát mindig ott van a tudat, hogy a lehető legjobb úton járok, de a nagy ideális jövő sosem jön el. És természetesen a múlt és a jövő kontrasztja óriási, a jelen a középút. Vegyünk egy példát. Tegyük fel az a célom, hogy nagyon szép legyek, csábító, a férfiak álma. Akkor a múltban kis béka voltam, szégyenkezve nézek, gondolok vissza. Viszont a világ legragyogóbb nőjeként látom magam a jövőben. Most pedig úgy látom magam, mint aki szebb mint volt, de még sok választja el attól, amilyen lesz. Ez csak egy példa volt, de ez a séma ráhúzható mindenre, amit el szeretnék érni. Nagyon vonzódok a változáshoz, mint folyamathoz, jelenséghez, és nagyon sokszor, gyakran, hirtelen változok . Olyan, mintha a személyiségjegyeket, jellemvonásokat úgy váltanám, mint a ruhákat. Miféle félelem vagy gátlás rejtőzhet emögött? Természetesen ez a jövőbe való vágyódás azzal is összefügg, hogy a képességeimet nem használom ki, halogatok, lusta vagyok, álomvilágban élek, folyton csak tervezgetek, álmodozok a cselekvés helyett. Szeretnék ezen változtatni. 16L