Hogy fogod fel az életet?

„Soha ne úgy gondolj tanulmányaidra, mint kötelességre, hanem mint irigylésre méltó lehetőségre, megismerni a szépség felszabadító erejét a szellem birodalmában saját kedvedre és a közösség hasznára, amelyhez későbbi munkád tartozik.”

Én e szerint gondolkodom, és élem az életem :)

Nekem is a pro-ana oldalról volt ismerős az idézet! :))

Egyébként én nem tudom, hogy fogom fel. Talán sehogy. Csak élek, mivel mást tenni nem tudok... Azért néha el szoktam gondolkozni azon, hogy miért veszi el az Élet azt, aki fontos az ember számára, miért úgy történnek a dolgok, ahogy történnek? Soha nem jutok előrébb. De ha jobban belegondolok, én egy mondattal tudnám jellemezni:

"Egyszer fent, egyszer lent."

19/L

Én úgy, mintha nem is jelentene semmit az egész, néha azon gondolkozok el hogy most van értelme hogy lesznek gyerekeim? Feleségem? Hisz úgyis meghalok... és ha én meghalok nem tudom milyen lesz nélkülem azoknak akiket ismerek... És ha valamit elkezdek annak úgyis vége, akármilyen jó...áhh..

16/F

Lehet álmodni és kell is álmodni. És ne csak unalom űzésből álmodjunk. Ha már merünk álmodni valamiről, akkor valósítsuk is meg azt.

Én intézetből kerültem ki, és az összes barátnőm egyből szült, ehelyett én elmentem egy főiskolára!!! Senki sem hitte el, hogy felvettek!! De én akartam és megcsináltam!! Mertem álmodni és meg is tenni azt!!! Még rengeteg álmom van amit meg is fogok tenni. Nem hiszek a sorsban, csak minden magyarázható okkal történik. De a földön sohasem lesz igazság.

14 évesen elhittem magammal, hogy az egyetlen célom az életben hogy tökéletes eredményeim legyenek és tökéletes karriert fussak be az életem során, és hogy semmi más nem fontos. nem fontos a család, nem fontosak a barátok, nem fontos a boldogság, csak hogy tökéletes legyek.

15 évesen azt gondoltam, mégis fontos lehet a boldogság, amit csak akkor érhetek el ha tökéletes és vékony és gazdag leszek.

16 évesen rájöttem, hogy mindvégig hiába próbáltam elhitetni magammal, hogy attól hogy tökéletes kajákat eszem, tökéletes ruhákat viselek és egyre vékonyabb vagyok, végül boldog leszek. nem lettem az.

most olyan az életem, mint egy törékeny üvegpohár, amit a legkisebb szél is felborít és millió darabra tör.

egyébként meg most 16 és fél évesen azt gondolom az életről, hogy azért élünk hogy segítsünk és jót tegyünk egymással. hogy ne a magunk, hanem a mások érdekeit nézzük először. hogy ne akarjunk tökéletesek lenni, mert az a legönzőbb dolog a világon, és egyébként is értelmetlen egy olyan vonat után futni, amit sohasem érhetünk el.

és még azt gondolom, hogy akámennyire is próbálunk kemények maradni és egyedül boldogulni az életben, egyszer rá kell jöjjünk, hogy úgysem fog menni.

egyedül semmire sem megyük az életben.

16/L